3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2022.05.22. vasárnap, Júlia, Rita
  2. |
  3. 22 °C
  4. |

Újra kezdődik az ökölvívás Tiszakécskén

Közel két évtizedes hagyománya van az ökölvívásnak Tiszakécskén. Az utóbbi időben, különböző okok miatt, nem volt. Január 10-én bemutatóval egybekötött toborzást tartottak.

 

Új egyesület kezdi meg működését, új elnökséggel, új edzővel és új sportolókkal. – Két évvel ezelőtt kezdtük meg a szervezést, aminek a mai napon lett meg a gyümölcse mondta Hegedűs László a Tiszakécskei Küzdősport és Szabadidősport Egyesület elnöke. – Az a tervünk, hogy vissza tudjuk hozni az ökölvívó oktatást, és később versenyezni is tudjanak a sportolóink. A mozogni, szórakozni vágyóknak is lehetőséget szeretnénk biztosítani. Az edzői feladatokat Varga János egykori kiváló ökölvívó látja el, akinek a munkáját segíti Németh János, aki alapítója volt a korábbi szakosztálynak. Az alapokról kezdjük az oktatást, mert akik régen bokszoltak, azok már kiöregedtek, vagy más egyesületeket választottak, de szeretnénk, ha segítenék a munkánkat. Több településsel szeretnénk felvenni a kapcsolatot, hogy együtt tudjunk működni.

Az egyetlen problémát jelenleg a terem hiánya jelenti. A mostani bemutatót is a tornacsarnok előterében tartották. Később ugyan megkapják a kis iskolának a tornatermét, de az csak március közepére várható. A felszerelésük és eszközeik meg vannak, mobilizálható kötélpályájuk ringnek kiépíthető, zsákok is rendelkezésre állnak, így biztosítva lesz az ökölvívók számára a fejlődés. Varga Jánost példaként említette Hegedűs László, akitől rengeteget lehet majd tanulni. Az szeretné, ha a sportolók azt az utat járnák be, amit Varga János, ha kitartásuk lesz, akkor jó eredményt tudnak elérni.

– Könnyű volt megfűzni Lacinak, hogy kezdjük el Tiszakécskén az oktatást, mert nekem a város a szívem csücske. Remélem, hogy a folytatásban is együtt tudunk dolgozni, tette hozzá Németh János, aki a Kecskeméti Sportiskola vezetőedzője és Nagykőrösön is van egy magán klubja, ahonnan hozott is néhány versenyzőt, hogy részt vegyenek a bemutatón. Őket helyi fiatalok egészítették ki, de voltak felnőttek is, akik bokszolni szeretnének, sőt két hölgy is részt vett bizonyos feladatokban.