3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2021.04.20. kedd, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 9 °C
  4. |

Sanyin szeretnének segíteni

Nem szokásunk más tollával ékeskedni, de most úgy gondoljuk, hogy az alant megjelenő cikkel, mivel sokan olvassák honlapunkat, talán mi is hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy egy ember élete esetleg megváltozzon. A szerzőtől – Nádas Beach Tiszakécske – engedélyt kaptunk, hogy közöljük írásukat. Íme.

 

Mivel sokan szerettek bennünket, most úgy gondoltuk ezt a szeretetet szeretnénk megosztani és együtt segíteni egy helyi szerencsétlen sorsú emberen, akit sokan csak „Szia Sanyi”-ként ismernek. Csapó Sanyi (hiszen ez a becses neve), a kécskei utcákon tekerve leharcolt biciklijén mindenkinek köszön, így senkinek nem lehet ismeretlen. 1961-ben született, és már ő maga sem tudja, hogy állami gondozott szülei vajon a vér szerinti szülei voltak, vagy őt is örökbefogadták, de hihetetlen emlékek kötik hozzájuk.

Sanyi hivatalosan hajléktalan, de minimális rokkantnyugdíjából mégis kifizeti gyógyszereit és egy nagyon szerény 7-8 négyzetméteres (!) komfort nélküli szívességi albérlet (valójában egy viskó) rezsijét. Istenhívő katolikus ember, akinek hihetetlen jó szívét rengetegen kihasználják. Ezért lehetett az is, hogy legutóbbi villanyszámláját annyira megdobta a nála elektromos motorjaikat töltő és önkényesen beköltöző emberek élősködése, hogy már nem tudta kifizetni. A polgármesteri hivatal jószándékú dolgozói dobták azt össze, akik már jól ismerik Sanyi jószívűségét és tudják, ha ő feléjük jár mindig megkérdezi miben segíthet.

Sanyi mindig csinál valamit, nincs egy szabad perce sem, sokaknak segít különböző kert- vagy ház körüli munkákban. Ezt sokan meleg étellel, és némi pénzzel hálálják meg, viszont volt már olyan is, hogy egy megkezdett fél tábla csokival, vagy egy agyonhasznált női pénztárcával „hálálták meg” egész napi munkáját. Ő persze ennek is nagyon tud örülni.

Sanyi élete nagyon nehéz és egész életében (még gyerekkorában is) nélkülözött. Volt, hogy tető sem volt a feje felett és ha nem tud elég tüzelőt gyűjteni csak a takaró melegíti. Néha a fúrt kút palackba töltött, jéghideg vizét éjjel magához ölelve alszik, hogy másnap a mosdásra használt vize ne fagyjon meg. Sanyi a saját viszonylatában tisztán és rendezetten él. Van egy régi forgótárcsás mosógépe, amiben a katonás rendben, de a szabad ég alatt lévő ütött-kopott szekrényekben tárolt ruháit mossa, a falain régi családi- és szentképek sorakoznak, a ház döngölt padlója és az udvar pedig mindig fel van söpörve.

Sokan nem tudják róla, de Sanyi ír és olvas, és még hisz a mesékben, ezért kedvenc időtöltése a meseolvasás. Sanyi hitvallása, hogy a világ sokkal jobb hely lenne, ha mindenki segítené és szeretné a másik embert.

Jó fizikumú, nem iszik alkoholt és nem dohányzik. Eddigi életében, abból a kevéskéből is, ami neki jutott, rengeteget és nagyon nagy szívvel adott, és sajnos ritkán kapott. Élete álma, hogy a kis viskót meg tudja venni a tulajdonosától, körbe keríthesse, és a kertben saját kis tyúkokat neveljen.

Nagyon-nagyon szeretnénk, ha az ő meséje valóra válna és az eddigi nélkülözésein enyhíthetnénk, ezért Bagi Timivel karöltve, (aki az ő helyi őrangyala) gyűjtést szervezünk Sanyinak.

Meglátogattuk ma reggel, vittünk neki egy csomag tartós élelmiszert, ballonos vizet, egy meleg vízhatlan (47-es!) hótaposót és némi tisztálkodóeszközt, továbbá megkérdeztük mikre lenne szüksége.

Ha ti is szeretnétek segíteni Sanyin, háromféle módon tehetitek ezt meg: küldhettek neki egy kis pénzt, hogy gyűjtsünk neki a viskóra, segíthettek azt rendbe rakni, vagy ha van olyan felesleges holmitok, ami Sanyinak jól jönne, jelezzétek nekünk. Kommentben láthatjátok mikre, illetve milyen segítségre van szüksége. Aki utalni szeretne, írjon nekünk, vagy Timinek, és küldünk számlaszámot, amire hálásan várjuk a felajánlásokat. Timi profilját is kommentben rakjuk fel.

Tudjuk, sokaknak szintén nem egyszerű most a COVID-helyzet miatt, mi mégis minden felajánlásnak örülni fogunk, aminek Sanyi még jobban. Nagyon szépen köszönjük Timi és a Nádas Beach nevében!! Váltsuk valóra Csapó Sanyi meséjét!!!