3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2021.03.03. szerda, Kornélia
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

A vezetőedző értékelte a csapat őszi teljesítményét

Huszonegy forduló után négy ponttal vezeti a Tiszakécskei FC az NB. III-as labdarúgó bajnokság Keleti csoportját. A játékosok most téli pihenőjüket töltik, január 13-án kezdik a felkészülést a tavaszi szezonra. A csapat őszi teljesítményéről Nagy Sándor kérdeztük.

– Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy a nyáron a csapathoz kerülhettem, mert az én időmben meghatározó csapata volt Tiszakécskének, az NB II-ből feljutottak a legmagasabb osztályba, mondta a vezetőedző. – Annak idején, mikor az MTK játékosa voltam rúgtam is egy gólt a Tiszakécskének. Amikor a nyáron megérkeztem láttam, hogy új stadion épült, és semmi más alternatíva nincs, csak az, hogy fel kell kerülni. Könnyebb bennmaradni egy osztályban, mint egy bajnokságot megnyerni. Ez egy óriási kihívás, de én szeretem a kihívásokat, és ennek megfelelően vágtam bele a munkába. A csapat ugyan bizonytalan volt, mert tizennégyen távoztak és kevesebben érkeztek, éppen ezért egy teljesen új gárdát kellett összeállítani. Szerencsére olyan játékosokat sikerült szerezni, akikkel a bizonytalanság szép lassan elszállt. Kevesebben lettünk, mint az előző évben, de nagyon jó társaság jött össze. Akik jöttek, azok mind minőségi focit képviseltek. Voltak közöttük olyanok, akik kevesebbet játszottak, de olyanok is, akikkel mindjárt megtaláltuk a közös hangnemet. Horváth Attila személyében sikerült megtalálni az ideális csapatkapitányt, aki Tiszakécskén újoncnak számít, de hatalmas tapasztalattal, NB I-es múlttal rendelkezik. Két helyettese közül Oláh Máté már régóta itt focizik, a másik pedig Fülöp Noel, aki szintén nagy labdarúgó múlttal rendelkező játékos. Úgy érzem, hogy ők hárman tökéletesen össze tudják tartani a csapatot. Persze ez a játékosállománytól is függ, de az öltözőben lévő rendért és a jó hangulatért ők felelnek. Az új játékosok: Horváth Attila, Ternován Patrik, Pongrácz Viktor, Pál András, Kiprich Dávid, Fülöp Noel, Zvara Dávid mind kiváló labdarúgók. Örülök annak, hogy itt tudtuk tartani Simon Márkot, aki óriási nyeresége a csapatnak, megtalálta önmagát, tizenegy gólt rúgott és több gólpasszt is adott. Tele van önbizalommal és ő is örül annak, hogy Tiszakécskén maradt. A védők közül Farkas Norbert és Oláh Máté parádésan játszott végig, mindig a rendelkezésemre álltak, akkor is, amikor nagy bajban voltunk. Meg kell említenem Kiprich Dávidot is, aki nagy szívvel és szenvedéllyel játszik, igazi győztes típus. Úgy gondolom, hogy így összeállt a csapat, mindenki egy egyéniség, mindenki hozzá tudta tenni azt, amit tud. Igaz sok sérültünk volt, de ezt nem hangoztattuk. Kidőlt a sorból Kocsis, Csáki, Gréczi, Nyilas, Zádori, és egy húszas keretből, ha ennyi játékos nem tud pályára lépni, az igen is gondot jelent. Szerencsére a fiatalok közül ott volt Galacs Erik és Szabó Dávid. Külön kiemelném Szabó Dávidot, aki helyi labdarúgó, és aki óriási szívvel dolgozik, de a tapasztalatlanság még fel lelelhető nála. Ezért kell őket szoktatni, hogy minél több mérkőzésen vegyenek részt. A problémánkat még fokozta, hogy jöttek a sárga lapok, a kiállítások, a Tiszafüred elleni találkozón pedig a durva belemenések, ami miatt Pongrácznak több mérkőzést is ki kellett hagynia, Fülöp pedig nem tudta befejezni az őszi szezont. A Salgótarján ellen alig tudtunk kiállni, a megyei I. osztályú csapatából kaptunk segítséget Káli Tibor, István László, és Benkó Bence személyében. A csapat erősségét mutatja, hogy azt a mérkőzést is meg tudtuk nyerni. A BVSC-Zugló ellen viszont ezt már nem tudtuk megismételni, és elvesztettük tíz fordulós veretlenségünket. Ez így alakult, nem lehet minden mérkőzést megnyerni, bár mi nagyon szerettük volna, tette hozzá Nagy Sándor.

A bajnokságban eddig a legtöbb gólt a Tiszakécske és a Jászeberény lőtte 57-et. A legkevesebbet viszont a Tisza-partiak kaptak, mindössze tizennégyet. A csapat házi gólkirálya Máté János 13 góllal. A kevés kapott gólban nagy szerepet játszottak Molnár Márk és Tajti Norbert kapusok. Nagy Sándor szerint, ha a helyzeteiket jobban kihasználják a játékosai, akkor már hetven gól fölött tartanának. Sokat gyakorolják a végjátékokat, ötletes megoldásokat alkalmaznak, keresik a mélységi játékot, sokat kényszerítőznek, ami látszik is a játékukon. A csapatnak van stílusa, de nehéz olyan ellenfelek ellen játszani, akik beállnak védekezni saját kapujuk elé. Nyolc, kilenc emberes védelmet nehéz feltörni, és ezért is van az, hogy nem mindig sikerül a végjátékot góllal befejezni. A vezetőedző elmondta még, hogy a téli szünetben három, négy minőségi labdarúgót szeretnének igazolni, akik, ha felkerül a csapat a magasabb osztályba, ott is tudnak majd segíteni. A támadó szekcióba keresnek játékosokat, de a védelmet is szeretnék még jobban megerősíteni. Azt szeretnék, ha minden poszton két hasonló képességű labdarúgó tudna harcolni azért, hogy bekerüljön a csapatba. A felkészülés január 13-án kezdődik. Előtte természetesen személyre szabott edzést kap mindenki, amit az erőnléti edző határoz meg, és amit mindennap ellenőriznek. Az első előkészületi találkozó január 23-án lesz a Nyíregyháza otthonában.