3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.09.21. szombat, Máté, Mirella
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Időkapszulákat helyeztek el Lakiteleken

Két időkapszulát helyeztek el tegnap, pénteken délután Lakiteleken. Az egyiket a Gondozási Központ udvarán, a másikat a Tősfürdőben. Ez pedig azt jelenti, hogy beruházások fognak hamarosan elkezdődni.

 

Évek óta dédelgetett álma a Lakiteleki Önkormányzatnak, hogy bővíti a Gondozási Központot. Néhány évvel ezelőtt az egyik elhunyt lakó, Magyari Zoltán, nagyobb összeget hagyott az intézményre. Ebből a pénzből és természetesen önkormányzati hozzájárulással, 68 millió forintból fog hat férőhellyel bővülni az idősek háza. Az ünnepélyes alapkő letételénél Kiss Anita polgármester köszöntötte a ház lakóit, dolgozóit, valamint a képviselő-testület tagjait. Elmondta, hogy a beruházás már a jövő héten elkezdődik, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor még a tél előtt befejeződik. Az időkapszulát Kiss Anita polgármester, Szentirmay Tamás alpolgármester, ifj. Csikós Mihály önkormányzati képviselő, valamint Gálné Csomós Mária intézményvezető helyezte a földbe. Ezt követően egy hársfát is elültettek a Gondozási Központ udvarán, amire a testület tagjain kívül az intézmény dolgozói is dobtak földet, majd meglocsolták.

Egy órával később a Tősfürdőben került sor, hasonló eseményre. A fürdőzők közül, aki akarta az aláírhatta a jelenléti ívet, ami belekerült az időkapszulába. Kiss Anita polgármester arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy egy biodesign medence építése fog elkezdődni az elkövetkezendő évben. Magyarországon ilyen medencét még nem építettek. A négyszáz négyzetméter vízfelülettel rendelkező medencét a gyerekek és a felnőttek is egyaránt használhatják majd. A beruházása több mint 120 millió forintból valósulhat meg. Az időkapszula elhelyezése után Kiss Anita és Tóth Ferenc, a fürdő vezetője, lerántották a leplet a medence látványtervéről. Ezt követően a fürdő vendégei több kérdést is feltehettek a képviselő-testület tagjainak.