3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.08.18. vasárnap, Ilona
  2. |
  3. 23 °C
  4. |

Internet fiesta Szentkirályon

Az Internet fiesta 15 éves múltra tekint vissza az országban, Szentkirályon ebben az évben nyolcadik alkalommal került megrendezésre.

 

Az idei Net-kultúra-könyvtár szlogen arra utalt, hogy most az interneten fellelhető kulturális tartalmakat mutassák be. Ez adta az ötletet, hogy iskolás csoportoknak Zene-net címmel a könnyűzenei műfajokról beszéljenek. Az előadáson a ragtime zenétől az elektronikus zenéig több könnyűzenei műfajba is betekintést nyerhessenek a fiatalok. A másik foglalkozásnak a címe Várak meghódítása volt. A gyerekek több hazai vár rekonstrukciós rajzáról készült kisfilmet nézhettek meg, melyhez egy tippelős játék is társult. A legkisebbek Mese-játék-internet címmel, a már korábbi években is bemutatott honlapon barangolhattak. Diafilmet néztek, verset, dalt hallgattak, és kipróbáltak néhány oktató játékot is. Az óvoda kérésére a kicsiknek Öko-ovi címmel tartott a könyvtár vezetője Szutor Sándorné előadást, melyen a szelektív hulladékgyűjtésről volt szó. Több, a témával kapcsolatos mesét, kisfilmet néztek meg együtt, beszélgettek az otthoni hulladékgyűjtésről és játékos formában szelektálták is. Egy osztálynak Biztonságban az interneten is címmel, elsősorban a facebook használatával kapcsolatos íratlan szabályokról, és biztonsági beállításokról tartott előadást. Középkori kalandozáson is részt vehetett egy osztály. Ők egy reneszánsz Honfoglaló játék keretében ismerhették meg a korszak kulturális életét.

Az előadásokhoz kapcsolódóan Szutor Sándorné totókat, játékos feladatsorokat állított össze. Ezekben voltak különböző keresők segítségével megoldható nehezebb feladatsorok is. De készült a visegrádi várat bemutató kisfilm alapján összeállított kérdéssor, és az internet biztonságos használatához kapcsolódó feladvány is. A legügyesebbek kisebb ajándékot vehettek át munkájuk után.

Rendhagyó Baba-mama klub is volt, ahol a kisgyermekes anyukák a gyereknevelésről szóló oldalakról kaptak rövid tájékoztatást, de ugyanakkor mondókáztak is a kicsikkel. A nyugdíjas korosztály számára az Erzsébet program nyújtotta lehetőségekről beszélt a könyvtár vezetője a Nagyi kaland című program keretén belül, ahol bemutatta hol és mire lehet majd a következő évben pályázniuk. Az irodalom kedvelőket egy interaktív irodalmi est várta Vers-net címmel. Ezen magyar költők életével ismerkedhettek meg a részt vevők, valamint helyi fiatalok, illetve az internet segítségével, nagy színészek tolmácsolásában elhangzott verseket hallgathattak meg.

Ebben az évben tizenhét program valósult meg a könyvtárban melyből három készült 14 éven felülieknek. Több mint négyszázan vettek részt a programokban, amiből közel 350 14 éven aluli.