1. 2024.06.13. csütörtök, Antal, Anett
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Falunap pünkösd vasárnapján Nyárlőrincen

Minden évben pünkösd vasárnapján tartják Nyárlőrincen a falunapot. Ezúttal Helyi Termék Ünnep és Hungarikum Fesztivál néven szórakoztatták a község lakóit, valamint a környező településekről érkezőket.

 

Zenés ébresztővel kezdődött a nap, amikor is a helyi önkéntes tűzoltó egyesület tagjai, valamint néhány motoros végig vonult a település utcáin. Már a délelőtt folyamán meg lehetett nézni a jurta kiállítást, hagyományőrző kunokkal. Palócz István és társai amerikai fegyverekkel és katonai eszközökkel hívták fel az érdeklődők figyelmét. Három pályán tradicionális íjász oktatást tartottak X. századi viseletben. A helyi értéktár sátorban termék kóstoló, hímzés és csutkababa kiállítást várta a kicsiket és nagyokat, de be lehetett tekinteni a levestészta készítésbe is. A népi fajátékokat nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is kipróbálták.

Délben meggyújtották a bográcsok alatt a tüzet, amivel kezdetét vette a főzőverseny. A település szellemi örökségét az entra nevű kártyajátékot ma is sokan játsszák, így ők is asztalhoz ültek. Sokakat vonzott Tápai Tamás motoros bemutatója, aki két motorral és egy quaddal mutatott be látványos elemeket. A helyi önkéntes tűzoltó egyesület azt mutatta be, hogyan kell kimenteni embereket autóból egy baleset után. A civil szervezetek közül fellépett a Pöszméte citera zenekar és a Fülemüle énekkar, valamint a Uf for Dance tánccsoport. A hagyományokhoz híven ezúttal is köszöntötte Pénzváltó István polgármester az elmúlt egy év alatt született gyermekeket és szüleiket. Az is hagyomány, hogy felvágják a település hatalmas címertortáját, amelyből mindenkinek jut egy szelet. Nem maradt el a játék sem, mert sörivásban és kőkorszaki kocsival lehetett versenyezni.

Egész nap kürtőskalács, kenyérlángos és lekváros táska sült a kemencében. Az önkormányzat jóvoltából mindenki ingyen fogyaszthatta el a csülökpörkölt vacsorát. Az este Magyar Rózsa mulatós koncertjével kezdődött, majd a Bikini együttes adott koncertet. A programot szabadtéri diszkó zárta Dj. Kováccsal.