1. 2024.06.13. csütörtök, Antal, Anett
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Már tizennyolc mérkőzés óta veretlen a Tiszakécske II

A vármegyei elsőosztályú labdarúgó bajnokság 28. fordulójában többek között az volt a cél, hogy a Tiszakécskei LC II csapata Kiskunfélegyházán meg tudja-e tartani első helyét, vagy hazai győzelem, esetleg döntetlen születik.

 

Nem jól kezdődött a találkozó a hazaiak számára, mert mindössze egy cseréjük volt, méghozzá kapus, mezőnyjátékos nem ült a kispadon. Ezzel szemben a vendégeknél heten vártak arra, hogy pályára lépjenek. A listavezető Tiszakécske korán, már a 3. percben betalált a Kiskunfélegyháza kapujába. Egy jobb oldali nagy bedobás után Szabó László lőtt a kapuba 0-1. Nem sokkal később majd nem egyenlített a Kiskunfélegyháza. Jobb oldali belőtt labdát István László fejelte saját kapujára, Baráthnak óriásit kellett védeni, hogy ne legyen gól. A 13. percben ismét a hazaiak előtt adódott gólszerzési lehetőség. Oroszi Dániel két alkalommal is közelről próbálkozott, de a mind a kétszer a labda elakadt egy védőben. Majd nem a félidő felénél növelte előnyét a Tiszakécske. Szabó László a térfél közepéről kitűnő labdával indította Szabó Dávidot a bal oldalon, aki egy csel után kilőtte a jobb alsó sarkot 0-2.

A második játékrész elején ismét gólt szereztek a vendégek. István László bal oldalról belőtt labdáját Takács fejelte a hálóba, de les címén a játékvezető érvénytelenítette. Az 52. percben megismétlődött a jelenet, de ezúttal Takács fejesét hárította Nagy Szabolcs. A mérkőzés utolsó percében ismét a hazai kapusnak kellett nagyot védeni, amikor is egy bal oldali szöglet után a kapufára tolta a labdát.

Némedi Norbert: Gratulálunk a Tiszakécskének a megszerzett három ponthoz. Azt gondolom, hogy megérdemelten nyerték meg a találkozót. Az első félidőben volt két olyan szituáció, amit koncentrációban rosszul reagáltuk le. Jobb helyezkedéssel mind a kettőt elkerülhettük volna. Nekünk is adódott lehetőségünk, hogy visszajöjjünk a meccsbe, akár döntetlen is lehetett volna a félidőben. A második játékrész lecsordogált, akkor tisztesen helyt álltunk. Nem néztünk ki legjobban a mérkőzés előtt, mert csere nélkül kellett végig játszanunk ezt a meccset úgy, hogy a bajnok esélyes látogatott hozzánk, visszajátszó játékosokkal. Azzal a két szituációval jobb volt nálunk a Tiszakécske, sok sikert kívánunk nekik a bajnokság hátralévő részében.

Bagi Gábor a Tiszakécske technikai vezetője: Azt kell mondanom, hogy nagyon jól érkeztünk bele a mérkőzésbe, amit megbeszéltünk az működött az első félidőben, mert gyorsan rúgtunk két gólt. Utána jött a meleg mind a két csapat számára. Mi túlságosan megelégedtünk az eredménnyel. A Félegyháza ebben az összeállításban, ennyi hiányzóval nem tudott olyan kombinatív játékot játszani. A második játékrészben spóroltunk. Ez a meccs meg volt, ennyi energiát kellett belefektetni, aminek meg lett az eredménye. Nem lehet mindig nagy focit játszani. Az viszont pozitívum, hogy megint olyanok lőtték a gólokat, akik nem a legtöbbet rúgták eddig a bajnokságban, és nullára lehoztuk ezt a meccset is. Tavasszal eddig két csapat tudott nekünk gólt rúgni, az összes többi nem. Tizennyolc mérkőzésen nem kaptunk ki, amiből tizenöt győzelem, három pedig döntetlennel végződött. Ötvenkilenc gól rúgtunk és ötöt kaptunk. Azt gondolom, hogy ez magáért beszél.

Kiskunfélegyháza-Tiszakécskei LC II 0-2 (0-2)

Kiskunfélegyháza, vezette: Polyák Attila Péter (Tóth István, Lichtenberger István).

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. - Nagy D., Marsa, Magony, Oroszi, Nagy D., Urbán, Szabó P., Kőrös, Kurgyis, Molnár E. Vezetőedző: Némedi Norbert.

Tiszakécske: Baráth - István L., Oláh, Szabó D. (Szabó G. 66.), Klemenc, Németh G., Kiss B. (Káli 46.), Tóth K. (Tóth M. 81.), Szabó L. (Lovas A. 46.), Lovas Zs., Takács (Pásztor 72.). Vezetőedző: Hoffmann Attila

Gólszerző: Szabó L. 3., Szabó D. 21. Sárga lap: Szabó P. 20., ill. Lovas Zs. 25., Tóth K. 69., Lovas A. 81.