1. 2024.05.08. szerda, Mihály
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Szeretne kikerülni a gödörből a Tiszakécske

A bajnoki szezon 22. fordulóját bonyolítják le a hétvégén a Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokságban. A tiszakécskei LC a Szombathelyi Haladás FC otthonába utazik.

A Vas vármegyei gárdánál az ősz folyamán voltak anyagi problémák, sőt még olyan hírek is felröppentek, hogy esetleg visszalépnek a bajnokságtól. Szerencsére erre nem került sor, és rendezték a dolgaikat. A csapat jelenleg a tizenkettedik helyen áll a tabellán, és eddig huszonnégy pontot gyűjtött. A tavaszi szezonban, az eddig lejátszott három mérkőzésből a Csákvár ellen 2-2-es, a Kozármisleny ellen 1–1-es döntetlent játszottak, míg a Nyíregyházától 2-1 arányú vereséget szenvedtek. A csapat tehát a középmezőny egyik oszlopos tagja.

Ugyan ez a Tiszakécskéről nem mondható el. A Nyíregyházától 2-0-ra, a Siófoktól 3-1 arányban kaptak ki, míg a Budapest Honvéddal 1-1-es döntetlent játszottak. Így az eddig lejátszott három tavaszi mérkőzésből mindössze egy pontot szereztek. Ez pedig azt eredményezte, hogy jelenleg tizennyolc pontot gyűjtöttek, és a tizenhetedik, kieső helyen állnak a tabellán. A csapatnál, a téli átigazolási időszakban, több játékos érkezett, és a vezetőedző személye is változott. Ennek ellenére még nem sikerült úgy a pontvadászat, mint ahogyan azt a csapatnál szeretnék. Habár egyöntetű szakmai vélemény az, hogy ez a társsaság, a játékosok tudása alapján többre képes, de ez eddig még várat magára. Bár a Honvéd és a Kozármisleny elleni eredmény és a mutatott játék után arra lehet következtetni, hogy feljövőben van a csapat, csak a gólok és a pontok hiányoznak.

A vasárnapi Szombathely elleni találkozón nem is lehet más elfogadható eredmény, mint a három pont megszerzése. Ezt nem csak Kis Károly vezetőedző, hanem Szőr Levente játékos is megerősítette. - Maximálisan győzelmet várok a Szombathely elleni idegenbeli mérkőzéstől. Ez kötelező lesz számunkra, mert a kieső vonal alatt vagyunk. Azt tudja mindenki a csapatnál, hogy most már nem lehet pontokat hullajtani. Az elmúlt két meccsünkön már fel tudtuk venni a versenyt az ellenfeleinkkel, de csak egy-egy pontot tudtunk szerezni. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de egyik sem az. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy begyűjtsük a három pontot, ugyanis minél hamarabb szeretnénk kikerülni a gödörből, amiben most vagyunk, mondta a tiszakécskei védő.

A találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik a Szombathelyi Haladás Sportkomplexumban.