1. 2024.06.13. csütörtök, Antal, Anett
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Tizennyolcadik Őszi Helyi Termék Ünnep

Ebben az évben október 20-23 között rendezi meg az Aranyhomok Kistérségfej Fejlesztési Egyesület a XVIII. Őszi Helyi Termék Ünnepet és Aranyhomok Portéka Vásárt Kecskemét főterén.

 

Szombat, vasárnap bemutatkozik a 16. Nemzeti Vágta bajnoka, Kecskemét város győztes lovasa és csapata. A rendezvényre kilátogató közönség találkozhat 2023 leggyorsabb lovasa címet elnyerő Tóth Tamarával, felkészítőjével, Molnár Gyöngyivel és a tulajdonossal Balogh Leventével a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosával. A résztvevők között köszönthetjük a Kishuszár Vágta szentkirályi lovasát Rozs Anna Júliát, a helvéciai lovas Nagy Gábort, valamint a szentkirályi lovast Csíki Árpádot.

Minden korosztály számára szórakoztató, közösségi programokkal készülnek a szervezők, hagyományőrző és gyermekprogramok egyaránt gazdagítják a kínálatot. Bemutatkoznak Kecskemét térségi szőlőfajták és a Város bora cím nyertes borászatai. A rendezvényen együtt jelennek meg és kóstoltatnak a „Kecskemét Város Bora” címet elnyert pincészetek. A gyerekeket többek között Hagyomány-őrző Játékbirodalom, népi és ügyességi játékok, a Magyarkert és a Bohém Liget kézműves foglalkozásai, bábelőadás, állatsimogató, mini óriáskerék, kisvonat várják, a felnőtteknek pedig borkóstolóval, jótékonysági látványfőzéssel, kistermelői finomságokkal, különleges egyedi kézműves termékekkel kedveskednek a szervezők.

Október 20-án, pénteken 16,30 órakor lesz a megnyitó a főtéren, ami Szabó Sándor tárogatóművész előadásával kezdődik. A rendezvényt Frittmann János a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának és a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke nyitja meg. Köszöntőt mond Szamler László Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzat képviselője.

Tizedik évfordulóját ünnepli a Kecskeméti Tanyai Termék Piac, ebből az alka-lomból köszöntőt mond Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke, valamint átadja „Az év Kecskeméti Tanyai Termék Piac gazdája” díjat és a vele járó vándorserleget. 17 órától a szervezők, immáron negyedik alka-lommal, Térségi Nagy Koccintásra invitálják a fesztivál résztvevőit, melynek keretében 150 pohárral koccinthatnak nyolc városi és térségi boros gazda és borászat felajánlásából a résztvevők, megszerettetve ezáltal Kecskemét és környéke borait.

Kecskemét főterén bemutatkoznak a 2023. évi Kecskemét Város Bora címet viselő borok is, a Damax Kft. Cserszegi fűszerese, illetve a Polyák Borászat Grand Kékfrankos bora. A térségi koccintás a Mathiász János Borrend közreműködésével valósul meg. Kocsis Pál borrend elnök, nagymester köszönti a jelenlévőket és bemutatja a pincészeteket. Kisari István kancellár rövid ismertetőt nyújt a „Város Bora” versenyről. A Térségi Nagy Koccintást Szabó Attila ceremóniamester vezényli le. A nap zárásaként 18 órától színpadra lép Csordás Tibi a Fiestából.

Október 21-én szombaton 10 órára mintegy 100, lelkes helvéciai lakos kerékpározik be a célba, a 0 km kőhöz, a közelmúltban elkészült Kiskőrösi út örömére. 11 órától a Csörömpölők Együttes zenés műsora várja a gyerekeket, majd 12:30-tól a TST Tánciskola bemutatója szórakoztatja a kilátogató közönséget. 13 órától jótékonysági babgulyás ebédre invitál a Széchenyivárosért Egyesület és a Lendü-letben a Széchenyivárosért Egyesület, a Grapevine Tánciskola javára. 13 órától a Városföldi Napsugár Nyugdíjas Klub egy dalcsokorral kedveskedik a közönségnek, melyet a Gray Dove zenekar követ. 14 órától a Hetényegyházi Kutyaiskola bemutatója a Hírös Forrás szökőkúthoz csalogatja a négylábúak kedvelőit, míg a színpadon 14,30-tól a Kecskeméti Zenészegylet Gála műsora lesz hallható Széná-si Pál Bertalan, Szürke Enikő, Szénási Anna, Gödény Anikó és Domján Móni előadásában. Fellép még a Kodály Zoltán Vegyeskar, Bíró Csongor Vitéz pedig Greatest Hits slágerekkel gondoskodik a jó hangulatról. Szombaton 15,30-kor veszi kezdetét a 16. Nemzeti Vágta győzteseinek hintós bevonulása. A helyszínen találkozási lehetőséget biztosítanak a szervezők az idei év helyezettjeivel: 2023 leggyorsabb lovasa címet elnyerő Tóth Tamarával, 4. helyezett Csíki Árpáddal, a Kishuszár Vágta 1. helyezett Rozs Anna Júliával, és a Köncsögi Ménessel 2. helyen végzett Nagy Gáborral. 17 órától a Nemzeti Vágta győztesei pódiumbeszélgetés keretében osztják meg élményeiket a nagyérdeművel. Az esti hangulatról 18,30-tól a Veracruz zenekar gondoskodik.

Október 22-én vasárnap 11 órától a Furfangos Paraván „Vacskamati virágja” című bábelőadása várja a kicsiket, melyet 11,45-től Anikó mesekuckója követ. 12,45-15,00 között a Kecskeméti Zenészegylet szervezésében a Buknicz Citera, Pirossapkások, és a Spreading Zenekar lép színpadra. A Bor’ La Bor zenekar koncertjét követően 17 órától a Bitter Monday Zenekar modern blues dalokkal szórakoztatja a közönséget. 18 órától a Monokini-Bikini Tribute Zenekar 2 órás élő koncerttel zárja az őszi színpadi műsorokat.

Vasárnap a Közösségi Értékeink Szolgálatában Egyesület szervez jótékonysági látványfőzést. A pincepörkölt 13 órától vásárolható meg. A látványfőzésből be-folyt bevétel a Gyerkőcök Közhasznú Alapítvány támogatását szolgálja.

Az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásár október 20-23. között minőségi ajándéktárgyai és élelmiszerei az egész rendezvény alatt megvásárolhatóak lesznek. A kilátogató közönség különleges, minőségi, hazai kézműves termékeket vásárolhat megfizethető áron közvetlenül a kézművesektől, termelőktől, akik széles árukínálattal, ínyencségekkel, újdonságokkal várják vevőiket. A kínálatban szerepelnek bőr- és nemezáruk, rézékszerek, tarsolyok, textilbábok, kézműves ruhák, fa termékek, horgolások, kések, és szappanok széles választékából válogathatnak az érdeklődők, elérhető áron. De azokat is szívesen látják, akik ajándékozási ötleteket gyűjtenek vagy pusztán csak élvezni szeretnék a vásár egyedülálló hangulatát.

A tudatos vásárlók és a reform konyha kedvelői kistermelői élelmiszerek közül választhatnak kedvükre közvetlenül a termelőktől. Füstölt áru, sajt, fürjtojás, chi-li készítmények, mézek, mézes puszedlik, marcipán, lekvárok, aszalt gyümölcsök, reform édességek és a magas C-vitamin tartalmú homoktövis termékek várják a főtérre érkezőket.

Akik vásári finomságokra vágynak, azokat kürtőskaláccsal, fánkkal, hamburger-rel, hot-doggal, harcsából készült többféle étellel, hurkával, kolbásszal, lángossal és finom tájjellegű borokkal, pálinkával, kézműves sörrel várják az értékesítők.