1. 2024.02.27. kedd, Ákos, Bátor
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

A Kecskeméti TE fiataljai nyerték a lakiteleki emléktornát

Nyolcadik alkalommal rendezték meg Lakiteleken az Anka Balázs labdarúgó emléktornát, amelyen öt, U13-as csapat vett részt. A tornát a Kecskeméti TE korosztályos játékosai nyerték.

 

Anka Balázs a rendszerváltás után három cikluson keresztül volt Lakitelek polgármestere és sok éven keresztül a Lakiteleki Torna Egylet elnöke. Szív ügye volt az utánpótlás labdarúgás, ha tehette minden mérkőzésükön ott volt. Az ő emlékére rendezték meg már nyolcadik alkalommal az emléktornát, amelyen most Bugac, Kecskeméti TE, Kiskunfélegyháza, Nyárlőrinc, valamint a helyi lakiteleki csapat indult.

A torna megkezdése előtt Verebélyi Gábor köszöntötte a játékosokat, edzőket, szülőket, és természetesen Anka Balázs özvegyét, Erzsébet asszonyt, a jelenlegi párját Wintenmartel Istvánt, és Madari Róbert polgármestert. A főszervező azt kérte, hogy legyen ez a futball ünnepe, így emlékezzenek Anka Balázsra. Ne legyen senkiben sem szorongás, felszabadultan játsszon mindenki. A játékvezetők is hasonló korúak voltak, mint a labdarúgók, még pedig a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia fiatal játékosai. Anka Balázsné elmondta, hogy férje halálának ebben az évben lesz a tizedik évfordulója. Azt kérte a fiataloktól, hogy érezzék jól magukat a tornán. A férje emlékét tiszteljék meg azzal, hogy egy jót fognak focizni, és sok sikert mindenkinek. Madarai Róbert azt mondta, hogy Anka Balázs elismerésre méltó emléket hagyott maga után. Véleménye szerint egy ember addig él, amíg emlékeznek rá, nem csak a családja, hanem mindenki, aki szívében megőrzi, alakját, arcát, mozdulatait. Önfeledt jó játékot kívánt mindenkinek. A köszöntők után Verebélyi Gábor egy Anka feliratú, 47-es számú (1947-ben született Anka Balázs), Lakiteleki TE mezt ajándékozott Erzsébet asszonynak, aki természetesen egy csokor virágot is kapott.

A tornát két pályán bonyolították le, mindenki játszott mindenkivel, a csapatok félidő nélkül, húsz-húsz percet töltöttek a pályán egy-egy mérkőzés alkalmával. Bár az emléktorna végén mindenki aranyérmet kapott, de a legjobb teljesítményt a Kecskeméti TE fiataljai nyújtották, így ők vihették haza, és őrizhetik egy évig a vándorserleget.

Eredmények: Lakitelek-Kecskeméti TE 1-14, Nyárlőrinc, Kiskunfélegyháza 1-1, Bugac, Nyárlőrinc 1-1, Lakitelek-Kiskunfélegyháza 4-2, Lakitelek-Nyárlőrinc 1-1, KTE-Bugac 17-0, Kiskunfélegyháza-KTE 1-4, Lakitelek-Bugac 2-0, Nyárlőrinc-KTE 0-10, Bugac-Kiskunfélegyháza 0-2.