1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Megnehezítette a vereséggel a dolgát a Tiszakécske

A Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokság 36. fordulójában a Tiszakécskei LC a Dorog FC-t fogadta. A vendégek a kiesés ellen küzdöttek, a hazaiak pedig azért, hogy ne kelljen osztályozót játszani.

 

A Dorog számára csak a győzelem volt elfogadható eredmény, hogy továbbra is harcban legyenek a kiesés ellen, mert az utolsó helyen álltak a tabellán, hat ponttal lemaradva a 19. Békéscsabától. De ez csak abban az esetben volt érvényes, ha az alsóházi mérkőzések számukra kedvezően alakulnak. A két csapat eddig hat alkalommal játszott egymás ellen a másodosztályban, melyből három dorogi győzelem született, egy döntetlennel végződött, két alkalommal pedig a Tiszakécske nyert. Legutóbb az ősszel Dorogon 4-2 volt az eredmény a hazaiak javára. Mivel az utóbbi mérkőzéseken több alkalommal is pontrúgásokból, szögletből és szabadrúgásból kapta a Tiszakécske a gólokat, ezért szombaton délután Klausz László ezeket gyakoroltatta játékosaival.

Hiába volt azonban a gyakorlás az első gólt ezúttal is pontrúgásból kapta a Tiszakécske, még pedig a 9. percben. Sztojka középről, 20 méterről végzett el szabadrúgást. A labda elszállt a sorfal mögött, Halasi már nem tudott közbeavatkozni, így mellette a hálóba pattan a labda 0-1. A gól után védekezésre rendezkedett be a Dorog, amit a Tiszakécske nem tudott feltörni. Kontra támadásokat vezettek, ami után a 42. percben növelni tudták az előnyüket. Bal oldali beadás után Halasi még kitudta ütni a labdát, de pontosan Kopornai elé, aki közelről a hálóba pofozta 0-2.

A szünet után gyorsan gólt lőtt a hazai csapat. Vachtler bal oldali szöglete után Agwata tette bele a lábát, ahonnan a bal sarokba pattant a labda 1-2. Az 54. percben Major két méterről Borsosba lőtte a labdát. Egy perccel később egy baloldalon futó kontra támadás után, Szalai fejelt a kapuba 1-3. Egy óra telt el a mérkőzésből, amikor Borsoson már átjutott a labda, de egy védő belevetődött Zamostny lövésébe, és nem lett gól. A 77. percben Vachtler harminc méteres szabadrúgását a léc alól ütötte ki Borsos.

Ezen a mérkőzésen a Dorog felszabadultan és jól játszott, a kapujuk előtt minden belőtt labdát kifejeltek. A Tiszakécskénél több játékos is tudása alatt játszott, és hiába próbálkoztak előre ívelt labdákkal, az nem hozott eredményt.

A találkozó után nagyon szűkszavúan nyilatkozott Klausz László vezetőedző. - Az első félidőben két alkalommal ment el a Dorog, és mind a kettőből gól lett. A második félidő jó volt, akadtak helyzeteink, de nem volt meg a minőség játék elől, hogy a ziccereket ki tudjuk használni.

- Megérdemelten nyertünk, az történt a pályán, amit megbeszéltünk, szervezett védekezésből vezettünk kontrákat. Sajnos ez a győzelem nem jókor jött, korábban kellett volna ilyen szervezett játék és ilyen akarat, mert már nem tudunk bennmaradni, értékelte csapata teljesítményét Sluka Marián.

Tiszakécskei LC-Dorogi FC 1-3 (0-2)

Tiszakécske, 300 néző, vezette: Takács Tamás (Szilágyi Norbert, Vad Anita).

Tiszakécske: Halasi – Vachtler, Kiprich Oláh, Farkas A. – Major (Geiger 54.), Kiss N., Szekér, Erdei – Zamostny, Agwata (Vólent 54.). Vezetőedző: Klausz László

Dorog: Borsos – Barna G. (Szerencsi 63.), Tomás, Berkó, Preklet, Papp M. – Szalai (Kotula 81.), Kapornai (Lustyik 81.), Sztojka (Selmeczi 91.), Hesz, – Vígh. Vezetőedző: Sluka Marián

Gólszerző: Agwata a 48., ill. Sztojka a 9., Kpornai a 42., Szalai az 55. percben.