1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Több ezren vettek részt a tiszakécskei majálison

Kitűnő tavaszi idő fogadta a majálison résztvevőket Tiszakécskén. Ennek következtében több ezren voltak kíváncsiak a szabadidőparkban lévő eseményekre.

 

A programok délután kezdődtek, folyamatosan érkeztek az érdeklődők, hogy megtekintsék kik lépnek fel a színpadon, vagy a hagyományos majálisból mit tudnak látni. Ez utóbbiból szinte minden jelen volt. A gyerekek és a felnőttek is kedvük szerint választhattak. Nem csak édességekből játékokból, de a régi körhintára is felülhette, sőt aiersoft fegyvereket is megnézhettek, sőt a kezükbe is vehettek. Ezek a fegyverek tökéletesen utánozzák az igazit, de éles lőszert nem lehet beléjük tenni. Akik ezt bemutatták a helyi Farkas Brigád. Egyébként az egész majálisra jellemző volt, hogy szinte csak helyiek mutatkoztak be színpadon.

Sajnálatos módon a főzőversenyben csak a nyugdíjas, valamint a kenus klub tagjai vettek részt, de ők kiváló ételt főztek. A Bab Társulat résztvevői a művelődési központból indultak, több fiatal táncos és felvonuló kíséretében, hogy a szabadidőparkba érkezzenek. Ott felállították a májusfát, amire először a helyi fiatal néptáncosok szalagot tűztek, majd táncot jártak körülötte.

A helyi fellépők közül a Zafira Dance Team, a Százszorszép Néptánccsoport, a Tubarózsa Citerazenekar, a Kis-Tisza Néptánccsoport utánpótlás csoportja, a Hortenzia Citerazenekar, a Giorgio's SpinRacing Stúdió - Jump csoport, a Kis-Tisza Néptánccsoport, a Fülbemászók Citerazenekar, a Szép Korúak Kórusa szórakoztatta a jelenlévőket. Ezt követően a Mikropódium Családi Bábszínház, Guruló Cirkusz műsorát láthatták az érdeklődők. A délután folyamán rendőrök és tűzoltók munkájával, illetve autójával is megismerkedhettek, főleg a gyerekek. Aki akart, az felülhetett a Tisza-parti kisvonatra. A városi könyvtár foglalkoztató sátra, a gyerekeknek nyújtott lehetőséget, csak úgy, mint a Mikropódium bábtáncoltatója. A nap sztárvendége Wolf Kati volt.