1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Nyolc perc alatt eldöntötte a mérkőzést az Ajka

A 30. fordulóval folytatódott Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság, melyben a Tiszakécskei LC az FC Ajkát fogadta. Az első félidei gyenge teljesítmény után, sima győzelmet aratott a vendégcsapat.

 

A hazaiaknak nagy szükségük lett volna arra, hogy győzelemmel hagyják el a pályát, de ezúttal nagyon gyenge játékot produkáltak. Az első igazi nagy helyzet mégis a Tiszakécske előtt adódott. A 31. percben Pongrácz húsz méteres lövését a bal felső sarokból tolta ki Horváth Dániel. Egy perccel később bal oldali beadás után Halasi bravúrral védett, a róla kipattanó labdát azonban Csizmadia közelről a hálóba lőtte 0-1. A 36. percben a tiszakécskei tizenhatoson belül két rövid passz után Berzsenyi a kapu jobb sarkába gurított 0-2. Négy perccel később bal oldali beadás után Zsolnai félfordulásból a bal felső sarokba bombázott 0-3. A szünetben négy játékost is lecserélt Klausz László vezetőedző, és úgy tűnt, hogy ez beválik, mert a 63. percben bal oldali szöglet tán Zamostny kapásból lőtt a kapuba 1-3.

Az első félidőben lefocizta az Ajka a Tiszakécskét, nyolc perc alatt három gólt lőtt. A második játékrészben a vendégek, már csak kontrákra és a labda tartására törekedtek.

Klausz László: Ezt a mérkőzést sehogy sem lehet értékelni, annyira gyenge volt a csaptunk, főleg az első játékrészben. Az Ajka jó csapat benyomását keltette. Hiába cseréltem négy játékost a szünetben, utána sem voltunk igazán veszélyesek.

Jeney Gyula: Azt kaptuk a Tiszakécskétől, amit vártunk, minőségi játékosaink vannak, akik hétről hétre egyre jobbak.

Tiszakécskei LC-FC Ajka 1-3 (0-3)

Tiszakécske, 300 néző, vezette: Lovas László (Punyi Gyula, Márkus Péter).

Tiszakécske: Halasi - Máté Zs. (Winkler, a szünetben), Csáki, Kiprich, Vajda, Balázs B., Szekér, Pongrácz (Kiss N. 66.) Erdei (Gyurján a szünetben), Kenechukwu (Zamoszny a szünetben), Biben (Horváth Z. a szünetben). Vezetőedző: Klausz László

Ajka: Horváth D. - Görgényi, Csemer (Présinger 83.), Tar, Kenderes, Vogyicska (Tajthy 64.), Csizmadia, Sejben (Gaál 69.) Zsolnai (Rabatin 69.), Berzsenyi (Gyuris 64.), Szarka. Vezetőedző: Jeney Gyula

Gólszerző: Zamostny a 63., illetve Csizmadia a 32., Berzsenyi a 36., Zsolnai a 40. percben.