1. 2024.02.28. szerda, Elemér
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Az ünnepség után megkoszorúzták Petőfi szobrát Nyárlőrincen

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is március 15-e előtt egy nappal délután tartották a községi ünnepséget és emlékeztek Nyárlőrincen az 1848-as szabadságharcra.

 

A művelődési ház nagytermében először a Kincskereső Óvoda és Bölcsőde Nyuszi és Csiga csoport nagycsoportosai léptek a színpadra. Ők már a délelőtt folyamán az óvoda sportszobájában bemutatták műsorukat társaiknak, majd az elkészített zászlójukat a parkban lévő kopjafánál szúrták a földbe.

Az óvodások után a Buzás János Általános Iskola 5. osztályos diákjai emlékeztek meg a 175 évvel ezelőtt történt eseményekről. Az ő programjukban közreműködött a Pöszméte citerazenekar és a Fülemüle énekkar. Mind az óvodások, mind pedig az iskolások műsorát nagy tapssal jutalmazták a jelenlévők. Ünnepi beszédet Pénzváltó István polgármester mondott. Ezt követően az ünnepség résztvevői kivonultak a művelődési ház elé, ahol először a polgármester és Szakácsné Marsa Edina jegyző, valamint az iskola két diákja megkoszorúzta Petőfi Sándor mellszobrát, amit az elmúlt év végén adtak át. Az ünnepség befejezéseként Horváth Balázs szavalatait hallgathatták meg a szabadságharcra emlékezők.