1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

A tiszakécskei mezőnyfölény nem párosult gólokkal

A 25. fordulóval folytatódott a Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokság. A Tiszakécskei LC az ETO FC Győr gárdáját fogadta, és szerette volna megváltoztatni a kisalföldi gárda elleni nyeretlenségi sorozatot.

 

A hazaiak jelenlegi mestere Klausz László egy évvel korábban még a győri csapatot irányította. Ez pedig azt jelentette, hogy sok mindent tudott a játékosok képességeiről. A taktikát is ennek megfelelően alakította ki, és reménykedtek abban, hogy sikerül a három pontot otthon tartani. A találkozó előtt a vendégek mindössze egy ponttal vezettek a hazaiak előtt, így egy győzelem esetén megelőzték volna őket. A nyíregyházai győzelem után, jó hangulat uralkodott a tiszakécskeieknél, és természetesen a három pontért küzdöttek az ETO ellen is.

Sajnos az időjárás nem kedvezett a játéknak, esett az eső, és ezáltal csúszóssá vált a talaj, ami nehezítette, a játékosok mozgását. A találkozó előtt egy perces gyászszünetet tartottak a 23 szoros magyar válogatott Lendvai Miklós emlékére. A kezdőrúgást a hazaiak törzs szurkolója a kerekesszékes Bors Attila végezte el. Támadólag lépett fel a hazai gárda, és az első jelentős akció Biben nevéhez fűződik, aki húsz méterről célozta meg a kaput, de Kovácsik hárítani tudott. Jó tíz perccel később Máté Zsolt is úgy gondolta, hogy teszteli a győri kapust, de lövése a kapu fölé szállt. Hiába futballozott mezőnyfölényben a Tiszakécske, mégis a győriek rúgták a gólt. A 20. percben Halasi bravúrral védett, de a kipattanó labda Szendreihez került, aki mindössze öt méterről a kapu bal oldalába helyezte a játékszert 0-1. Az első félidőben többet támadott a haza csapat, de igazi helyzetet nem tudott kialakítani.

A második félidő elején is a tiszakécskeiek játszottak mezőnyfölényben, próbáltak volna támadásokat vezetni, de ezek a támadások nem voltak célravezetőek. Közel egy óra telt el a mérkőzésből, amikor eldőlt a hazaiak sorsa. Oláh Máté a tizenhatoson belül, szabálytalankodott Babatival szemben. A rutinos támadó tudta, hogy ilyenkor mit kell tenni és a játékvezető ezt tizenegyesnek látta. Csontos büntetőjét Halasi nem tudta hárítani 0-2. A találkozó hátralévő idejében Klausz László megpróbált cserékkel változtatni az eredményen, de sajnos nem sikerült és maradt a 0-2. A két csapat eddig tíz alkalommal játszott egymás ellen kilencszer a győriek győztek, egy alkalommal döntetlen született.

- Természetesen nem ilyen eredményre számítottam a mérkőzés előtt nyilatkozta a találkozó után Klausz László. - Fontos lett volna a három pont megszerzése, és ezt a játékosok is átérezték, amit én is láttam rajtuk, és nem azért, mert én voltam korábban a Győr edzője, hanem azért, mert két rivális csapat játszott egymás ellen. Az első félidőben, sőt a második félidő elején is mezőnyfölényben játszottunk, de azért nem adnak gólt. Azt szerettem volna, ha ez a mezőnyfölény gólokkal is párosul. Ezen a meccsen gyakorlatilag egyik kapusnak sem volt védeni valója. Sajnos Antal Botond sérülés miatt nem tudott védeni, és most Halasi is megsérült.

- Nagyon örülök annak, hogy a csapatom magabiztos győzelmet aratott. A két gárda a pontok gyűjtésében nagyon közel állt egymáshoz, éppen ezért ennek megfelelően próbáltuk felkészíteni a csapatot. Örömteli dolog, hogy hátul stabilak voltunk és nem kaptunk gólt, értékelte csapata teljesítményét Tímár Krisztián.

Tiszakécskei LC–ETO FC Győr 0-2 (0-1)

Tiszakécske, 200 néző, vezette: Nagy Róbert (Márkus Péter, Nagy Viktor).

Tiszakécske: Halasi - Balázs B., Csáki, Máté, Farkas N., Oláh M., Erdei C., Szekér Á. (Kiss N., 61.), Vachtler, Biben, Zamostny (Vólent, 71.). Vezetőedző: Klausz László.

Győr: Kovácsik - Kovács K., Fodor F., Borsos (Priskin, 62.), Csontos , Toma, Tuboly, Lacza (Babati, 56.), Szujó, Vitális, Szendrei (Papp M., 62.). Vezetőedző: Tímár Krisztián.

Gólszerző: Szendrei a 20., Csontos 60. percben büntetőből.

Fotók: Sipos Bence