1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

A kulturális évzárón az újszülötteket is köszöntötték Tiszaalpáron

A hagyományokhoz híven ezúttal is karácsony előtt rendezte meg a tiszaalpári önkormányzat a kulturális évzáróját, amit egybekötöttek az újszülöttek köszöntésével is.

 

Ebben az évben hatvanöt gyermekkel gyarapodott a település lakosainak a száma. A művelődési házba érkező, az idén született gyerekek szüleit, az Univer-Product Zrt. jóvoltából, csomaggal várták. Dr. Vancsura István polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Sándor Béla az Univer képviseletében jelképesen átadott egy csomagot egy fiatal anyukának.

A kulturális programban először a Tündérrózsa Óvoda Tengelice csoportja lépett a színpadra. Őket követte Bánfi-Antal Ádám, aki tekerőlanton játszott, majd a Móricz Zsigmond Alapfokú Művészeti Iskola diákjai következtek. A Nyugdíjas Baráti Kör tagjai táncot mutattak be, az Árpád Fejedelem Általános Iskola diákjai pedig az adventhez kapcsolódó dalokat énekeltek. Az Árpád Nyugdíjas Klub után a Fitt-kid táncosai következtek, majd pedig a Kádár Lajos Nyugdíjas Klub tagjai a karácsonyt idézték fel. Az est sztárvendége Löblanc Győző volt, aki operetteket, és népszerű dalokat adott elő. Németh György saját készítésű, különleges hangszereiből tartott bemutatót. A programot a Bársony Mihály Népdalkör zárta, akik között szólót játszott a 86 éves Szóláth János, aki 2021-ben megkapta a Népművészet Mestere kitüntetést.