1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Győzelemmel fejezte be az évet a Tiszakécskei LC

Az idei év utolsó bajnoki mérkőzését bonyolították le a Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokságban. A Tiszakécskei LC a Credobus Mosonmagyaróvár otthonába utazott.

A két csapat eddig mind összesen három másodosztályú találkozót vívott egymással, amelyen két döntetlen és egy tiszakécskei győzelem született. A vendégcsapat nem titkolt vágya az volt, hogy a hazaiak öt mérkőzésből álló veretlenségi sorozatának véget vessenek, amit sikerült is megvalósítaniuk. Az első játékrész elején kiegyenlített játék folyt a pályán, de után, és a második félidőben a vendégek birtokolták többet a labdát, aminek eredményeként, a Tiszakécske megszerezte a vezetést. Deák István a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához, amiért a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Zamostnyi értékesítette 0-1. Már a hosszabbításban járt az óra mutatója, amikor Jasarrevic hagyott ki óriási lehetőséget, lövését a gólvonalról vágta ki Végső. Ez pedig azt jelentette, hogy győzelemmel zárta az idei évet a Tiszakécskei LC, és hárommal növelte pontjainak a számát.

- Ez a győzelem méltó megkoronázása volt a korábbi kéthetes szünet utáni időszaknak. Onnantól kezdve a munka és a csapategység ezen a találkozón tornyosodott ki. Mindenki nagyon akarta a győzelmet, a sikert. Ezen a mérkőzésen mi domináltunk, többnyire ott voltunk ellenfelünk tizenhatosa környékén, és voltak lehetőségeink is. Örülünk a három pontnak, nyilatkozta Klausz László a találkozó után.

Credobus Mosonmagyaróvár-Tiszakécskei LC 0-1 (0-0)

Mosonmagyaróvár, 300 néző, vezette: Molnár Attila (Kóbor Péter, Mayer Gábor).

Mosonmagyaróvár: Henrich – Simita (Monori 85.), Debreceni, Jasarevic, Sajbán (Tóth L. 65.), Horváth K., Szalka, Nagy Z. (Illés D. 65.), Gáncs (Buglyó 37.), Deák, Végh. Vezetőedző: Horváth Csaba

Tiszakécske: Antal B. – Balázs B., Végső, Csáki, Farkas N., Vachtler, Kiss N. Erdei (Máté Zs. 86.), Pongrácz (Szekér 80.), Geiger (Gyurján 66.), Zamostny. Vezetőedző: Klausz László

Gólszerző: Zamostny 65. percben.