1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Embertársaikon segítenek a véradók

Az emberi vérre szinte minden nap szükség van. Éppen ezért a véradó állomások előre meghirdetik azt, hogy egyes településekre mikor mennek.

 
 

Nyárlőrincen évente két alkalommal szoktak véradásokat szervezni, ahova vércsoporttól függetlenül önkénteseket várnak. A mostani, decemberi véradásra 22-en jelentkeztek, akik közül tizennyolcan adhattak vért. Egy személytől 4,5 decilitert vért vesznek le egy-egy alkalommal.

 
 

Néhány véradással kapcsolatos kérdés. Ki, adhat vért? Ha megfelel az alkalmassági feltételeknek, akkor véradó lehet az a személy, aki betöltötte a 18. életévét, ha első véradó, akkor legfeljebb 60 éves, ha visszatérő véradó, akkor legfeljebb 65 éves. Milyen gyakran lehet vért adni? A véradások engedélyezett gyakorisága: nők esetében évente legfeljebb négy, férfiak esetében évente legfeljebb öt véradás. Két véradás között mennyi idő telhet el? Minimum nyolc hét. Kell-e enni a véradás előtt? A véradás nem azonos a vérvétellel, ahová éhgyomorral kell érkezni. Véradás előtt enni és inni is kell. Nagyon fontos, hogy a véradó a véradás előtt és után is bőségesen igyon folyadékot. A véradás előtt milyen orvosi vizsgálat történik? Az ujjbegyéből vett vérmintából meghatározzák a vér hemoglobin (vérfesték) értékét, az első véradók esetén az A,B,O vércsoportot. Ezenkívül megmérik az önkéntes vérnyomását és pulzusát. Aki egészséges, és minden feltételnek megfelel, az oda tarthatja a karját, hogy vért vegyenek tőle. Aki teheti, éljen a lehetőséggel, mert embertársán tud segíteni.