1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Könnyű győzelmet aratott az MTK a Tiszakécske felett

A Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokság 15. fordulójában az MTK Budapest csapata a Tiszakécskei LC gárdáját fogadta. A találkozón mind a két fél a három pont kitűzését tűzte ki célul.

Az MTK a feljutásért küzd, így elfogadhatatlan volt az eddigi eredmény – ötödik hely a tabellán – az elnökség számára, és leváltották Bognár György vezetőedzőt. Az előző fordulóban a fővárosi csapat, nagy arányú, 6-2-es győzelmet aratott az új edzővel, Horváth Dáviddal, a Soroksár otthonában. A Tiszakécske viszont hazai pályán kapott ki 1-0 arányban, a Gyirmót FC Győr gárdájától. A klub vezetése úgy gondolta, hogy Visinka Ede vezetőedzőnek mennie kellett, helyére Klausz Lászlót nevezték ki, a hét közepén. Mivel mind a két csapat új edző irányításával lépett pályára, meg akarták mutatni, hogy igen is tudnak jobban játszani, mint korábban, ezért jó mérkőzésre volt kilátás.

A két csapat eddig hat alkalommal játszott egymás ellen, kettőt az első, négyet pedig a második osztályban. Négy alkalommal MTK, egyszer döntetlen, egy alkalommal pedig tiszakécskei siker született. Ennek tudatában, és a jelenlegi helyzetet tekintve, a fővárosi klub volt az esélyese a mérkőzésnek. A Tiszakécske jól kezdte a mérkőzést, mert már a 12. percben gólt szerzett. Erdei jobb oldalról rúgott szögletet, a belőtt labda pedig Zamostny fejéről a bal felső sarokban kötött ki 0-1. Ezt követően a hazaiak átvették a játék irányítását, és a 25. percben egyenlítettek. Kiprich még a tizenhatos előtt felrúgta Zuigébert, amiért szabadrúgás végezhetett el Stieber, aki a sorfal mellett elcsavarta a labdát, ami a jobb felső sarokban kötött ki 1-1. Antal Botondnak esélye sem volt hárítani. A szünetig hátralévő időben az MTK többet birtokolta a labdát, főleg a középpályán, helyzeteik is akadtak, de azok kimaradtak.

A második félidőt jól kezdte az MTK. Az 53. percben Bognár lőtt kapura, egy védőről kipattant a labda pontosan Stieber elé, aki közelről nem hibázott 2-1. A 76. percben jobb oldali szöglet után növelte előnyét a fővárosi csapat. Bognár lőtte be a labdát Németh rosszul találta el, de pontosan Szépe elé került, akinek csak bele kellett tennie a lábát és az Antal mellett a hálóba gurult 3-1. A találkozó hátralévő időszakában a Tiszakécske nem tudott komoly ellenállást tanúsítani. Ebben az időszakban is a hazaiak domináltak, és a rendes játékidő letelte után, a 92. percben újabb gólt értek el. Ezúttal is Stieber játszotta a főszerepet, ő végezte el bal oldalról a szabadrúgást, amit Lehoczky úgy fejelt a kapuba, hogy először lepattant a földre a labda 4-1. Az MTK magabiztos győzelmet aratott a Tiszakécske felett. Nyolc alkalommal lőttek kapura, amiből négy gól született, míg a Tisza-partiak mindössze kétszer, amiből egy alkalommal voltak eredményesek. A vendégek ezúttal sem tudtak gólra törően játszani, nem tudták a középpályán megfogni az MTK-t. A Tiszakécske ezzel a vereségével a 16. helyre csúszott vissza a tabellán.

– Azt gondolom, hogy az első félidőben működött az, amit elterveztünk, még pedig a stabil védekezést megteremteni, pontrúgásból meg is szereztük a vezetést, nyilatkozta a találkozó után Klausz László. – Sajnálatos módon a mérkőzés végére mentálisan elfáradt a társaság, és az utolsó percben is gólt kaptunk. Ez a 4-1-es eredmény nem néz ki jól, de azt gondolom, hogy a srácok megpróbáltak mindent beleadni, amit jelen pillanatban tudnak. Az MTK a négyből hármat pontrúgásból szerzett. A csapatra nem volt jellemző eddig, hogy abból kapjon gólokat, de ez megint azt jelenti, hogy nem volt megfelelő a koncentráció. Úgy gondolom, hogy jobban kellene magunkban hinni, tette hozzá a vezetőedző.

MTK Budapest–Tiszakécskei LC 4–1 (1-1)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 800 néző, vezette: Sipos Tamás (Márkus tamás, Bertalan Dávid).

MTK: Somodi – Varju, Szépe, Nagy Zs. (Miknyóczki 46.), Medgyes, Kata M. (Lehoczky 84.), Stieber Z., Bognár I., Kovács M. (Biben 86.), Németh K. (Zsóri 84.), Zuigéber (Kocsis 71.). Vezetőedző: Horváth Dávid

Tiszakécske: Antal B. – Balázs B., Kiprich D., Csáki, Farkas N., Vachtler, Lovas Zs. (Kiss N. 46.), Erdei (Geiger 70.), Winkler (Gyurján 69.), Zamostny, Horváth Z. (Balajti 79.) Vezetőedző: Klausz László

Gólszerző: Stieber 25., 53., Szépe 76., Lehoczky 92. ill. Zamostny 13.

Szerdán, a Tiszakécskei LC a Szentlőrinc csapatát fogadja, a találkozó 18 órakor kezdődik a városi sportcentrumban.