1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

A listavezető Pécs érkezik Tiszakécskére

A Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság 12. fordulójában a listavezető Pécsi MSC érkezik a Tiszakécskei LC otthonába. A vendégek ebben a bajnokságban még nem hagyták el vesztesként

a pályát.

A Baranya megyeiek legutóbb hazai pályán diadalmaskodtak, 2–1 arányban a Soroksár felett, akiket a tiszakécskeiek is legyőztek. Lipcsei Péter a fővárosi klub vezetőedzője a találkozó után kiakadt a játékvezetőre, mert szerinte nem pártatlanul bíráskodott. Remélhetőleg ilyen a vasárnapi találkozón nem fog előfordulni. A pécsiek nagyon jó formát mutattak eddig a bajnokságban, pedig a nyáron jelentősen kicserélődött a csapatuk. Az eddig lejátszott tizenegy mérkőzésből hat alkalommal győztesként hagyták el a pályát, ötször döntetlen játszottak, és még nem kaptak ki senkitől sem. Ez önbizalmat adott a csapatnak, és a DVTK előtt kettő, az MTK előtt pedig három ponttal vezetik a bajnokságot. Éppen ezért a vasárnapi Tiszakécske elleni találkozón is arra lehet számítani, hogy megpróbálják begyűjteni a három pontot. A pécsiek kapuját az a Helesfay Donát védi, aki korábban két bajnoki évadban is a Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE kapusa volt, így visszatérhet korábbi csapata színhelyére.

A hazaiak nincsenek valami jó helyzetben, mert több játékosuk is sérült. Ezzel és a várható játékkal kapcsolatban Visinka Ede a következőket nyilatkozta: – Azt kell mondanom, hogy a szereplésünk ebben a bajnokságban stabil, a középmezőnyhöz tartozunk. Sajnos vannak sérültjeink, Balázs Benjamin lebetegedett, Balajti Ádám lesérült, és a két belső védőnk, Csáki Róbert és Máté Zsolt is sérüléssel bajlódik. Azt tudjuk, hogy a Pécs jó, nagyon jó csapat, amit az ellenfél nézőnk és én is elemeztem. Lendületben vannak, minden bepattan nekik, de ezért tesznek is. A vasárnapi mérkőzés esélyesei abszolút tekintetben is ők, de mi hazai pályán tudjuk az értékeinket. A listavezető eddig veretlen, természetesen nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás. Felkészültünk belőlük, keményen dolgoztunk, nem fogjuk olcsón adni a bőrünket, ez természetes. Nagyon szoros a mezőny, mert a hatodik és a tizenhatodik helyezett között mindössze három pont a különbség, és egy győzelemmel jelentős lépést lehet előre lépni, vereséggel viszont hátra. Az elmúlt bajnokságban nem voltunk annyira stabilak, mint most, de azért megvertünk egy Vasast, egy Kecskemétet. Úgy gondolom, hogy most is képesek vagyunk arra, hogy itthon legyőzzük a Pécset. Bízom abban, hogy a sérültek és a betegek közül legalább ketten fel fognak épülni, de Csákira és Mátéra biztosan nem számíthatok. Éppen ezért nem lesz könnyű mérkőzésünk, de bizakodóak vagyunk, és ha kellőképpen összpontosítunk, akkor meg lehet az az eredmény, amire számítunk, tette hozzá Visinka Ede.

A Tiszakécskei LC– Pécsi MSC mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik a Tiszakécskei Városi Sportcentrumban.