3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2022.12.04. vasárnap, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 7 °C
  4. |

Büntetők döntöttek a Nyárlőrinc-Lakitelek kupa meccsen

A Megyei Kupa második fordulójában a Nyárlőrinc Lakitelek csapatát fogadta. A vendégek szerettek volna visszavágni a bajnokságban elszenvedett vereségért, míg a hazaiak jó játékban reménykedtek.

 

A hétközi labdarúgó mérkőzéseken a kisebb csapatoknál az a gond, hogy nem a legjobb összeállításban tudnak felállni, mert többen is munkájuk, vagy tanulmányaik miatt nem tudnak ott lenni a mérkőzésen. Most is ez történt, így mind a két gárda játéklehetőséget biztosított fiatal játékosoknak is. A vendégek kezdték jobban a játékot, mert már az első percben Illés Bálint közelről a bal kapufát találta el. Öt perccel később teljesen egyedül vezethette kapura a labdát, de beérték a védők, és szerelték. Válaszként Németh Norbert hosszú szólót vágott ki, lövését lábbal védte Czakó. A 13. percben megismétlődött a jelenet, csak ezúttal Faragó lövését hárította lábbal a lakiteleki kapus. Egy perccel később megszerezte a vezetést a Nyárlőrinc. Egy keresztbe vágott labda Kasza Zsoltot találta meg a bal oldalon, aki nagy erővel a kapuba bombázott 1-0. A félidő közepéig a hazaiak támadtak többet, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Fokozatosan vette át a játék irányítását a vendégcsapat, aminek eredményeként a 40. percben egyenlítettek is. Tombácz hosszú labdát adott Győrinek, aki két csel után, kicsit kisodródva a bal alsó sarokba lőtt 1-1.

A második félidő ott folyatódott, ahol az első abbamaradt. A Lakitelek támadott, és egy jobb oldali beadás után Győrihez került a labda, aki igazított egyet rajta és ezúttal a jobb alsóba gurított 1-2. Az 57. percben Németh előtt adódott egyenlítési lehetőség, miután lefutotta Steklácsot, de túlságosan körülményes volt, így be tudták érni. Négy perccel később ismét ő volt a főszereplő, ekkor jobb oldalról leadott lövését Czakó szögletre tenyerelte. A mérkőzés legszebb jelenete a 69. percben játszódott le. Magyar Péter a jobb oldalon futott fel, egy csel után futtából a felső lécet találta el, a labda nem befelé, hanem kifelé pattant. Nagy gól lehetett volna. A 76. percben Magyar adott középre, Szabó Ádámot teljesen egyedül hagyták a védők, de ő fejjel nem tudta eltalálni a kaput. A mérkőzés utolsó percében Kovács László teljesen feleslegesen felvágta a tizenhatoson belül Némethet, amiért a játékvezető a büntető pontra mutatott. A tizenegyest Túri értékesítette 2-2.

Tizenegyesek következtek, amit a lakitelekiek kezdtek, Dóka lövését, azonban kiütötte Nyúl. A másik oldalon Németh lövésébe ugyan bele tudott érni Czakó, de olyan erős volt, hogy a labda a kapuban kötött ki 1-0. László erős lövése is gólt ért 1-1, Lisku büntetőjét viszont hárította Czakó. Ezután Szabó Ádám, Nyúl Norbert, Steklács János és Illés Kristóf is betalált, így 3–4 lett a tizenegyes párbaj eredménye, amivel a Lakitelek jutott tovább.

Torbavecz Tamás a nyárlőrinciek játékosa: Örülünk annak, hogy hétköznap is lehetőségünk nyílt játszani egyet, edzés helyet, tökélestes volt ez számunkra. A fiatalok lehetőséget kaptak, félig ifi csapattal álltunk fel és olyanokkal, akik kevesebbet szoktak szerepelni, nekik ez egy nagyon jó lehetőség volt. A kapusunk is mezőnyjátékos volt, nagy dicséret mindenkinek.

Verebélyi Gábor: Először is gratulálok a Nyárlőrinc csapatának, hogy a végén vissza tudott jönni a mérkőzésbe. Azt játszottuk, amire készültünk ellenük, főleg a második félidőben. A végén egy ostobasággal izgalmassá tettük a mérkőzést, de úgy gondolom, hogy így az igazságos.

Nyárlőrinci LSC-Lakiteleki TE 2-2 (1-1) büntetőkkel 3-4

Nyárlőrinc, 100 néző, vezette: Bosnyák Sándor Attila (Horváth Béla Tamás, Borbényi Bálint).

Nyárlőrinc: Nyúl - Tóth R. (Sajtos 46.), Kovács M. (Túri 63.), Németh N., Medveczki (Nagy B. 46.), Faragó, Rimóczi, Horváth K. (Torbavecz 46.), Kasza, Csomor (Lisku 63.), Sáfrány.

Lakitelek: Czakó - Király (Kotvics 39.), Győri (Parádi 86.), Tombácz (Magyar P. 53.), Steklács, Szabó Á., Subicz, Illés B. (Illés K. 70.), László Zs., Dóka, Tamásy (Kovács L. 80.). Edző: Verebélyi Gábor.