3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2022.12.04. vasárnap, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 7 °C
  4. |

Sószobával bővült a szentkirályi bölcsőde

Tavasszal adták át Szentkirályon a Kis Vuk Bölcsődét, ami most sószobával bővült. A beruházás, több mint kétmillió forintba került, amit cégek, magánszemélyek és egyesület is támogatott, de a jótékonysági húsvéti vásárból befolyt összeget is erre fordították.

 

Ünnepélyesen ugyan nem avatták fel a sószobát, de a családi nap alkalmából, megy csatlakozott a Szent Mihály napi rendezvényhez, már kipróbálhatták az új létesítményt a gyerekek. – Minden elő volt készítve, így gyakorlatilag egy nap alatt végeztek a szakemberek a munkálatokkal, mondta Agárdiné Kovács Anikó bölcsődevezető. – Közösen találtuk ki a kolléganőkkel, hogy egy sószobát szeretnénk, amit megbeszéltünk a fenntartónkkal is. Árajánlatot kértünk, és így elindult a folyamat. Sajószögedi cég készítette el, akik Parajdról szerezték be a termékeket. Maga a szoba 27, a homokozó pedig közel kilenc négyzetméteres. A sógenerátort is kaptunk, amire azért van szükség, mert így még hatásosabb, hogy a felső légutakba bejusson a só, ami tulajdonképpen a váladék oldást segíti, ami nagy segítséget jelent gyerekeknek és felnőtteknek is. A sógenerátort nem minden életkorban lehet használni, a nyálkahártya vastagsága miatt, csak kétéves kor fölött.

Agárdiné Kovács Anikó elmondta még, hogy heti két alkalommal délelőttönként fogják majd a bölcsődések használni a sószobát az előírásoknak megfelelően. Amennyiben a szülők úgy gondolják, akkor délután is használatba vehetik, de ez már a szülőknek a döntése és felelőssége lesz. Intézményi kereteken belül szeretnék biztosítani az óvodásoknak és az iskolásoknak is a sószobát, a délelőtti foglalkozások keretén belül. Délután egy órától öt óráig tervezik azt, hogy a település lakosai is igénybe vehetik, amire természetesen be kell majd jelentkezni. Harminc, maximum negyvenöt percet lehet a sószobában eltölteni, függetlenül attól, hogy a generátort működtetik, vagy nem. A gyerekek a családi nap keretén belül kipróbálhatták a sószobát, de valójában csak október elsejétől fog elindulni az új szolgáltatás. A falba összesen 1130 kiló sótömb került, a sóhomokozóba pedig 950. Amikor fogy a homokozóból a só azt tudják majd pótolni, csak úgy, mint a sógenerátorba juttatott sót is, ami 99 százalék tisztaságú. A gyerekek élvezték a só homokozót, de utána a ruhájukból és főleg a zoknijukból le kellett söpörni a sót.

Újdonság még a bölcsődénél az, hogy az épület bejáratánál elhelyeztek egy kupak gyűjtő szívet, amit Kiss László helyi vállalkozó ajánlott fel. Ebbe az összes szentkirályi lakos beledobhatja a lecsavart kupakokat. Az ebből befolyt összegből beteg gyerekeket szeretnének támogatni.

A Szent Mihály napi rendezvényen főzőversenyt is hirdettek melyen a lakiteleki Csikós Mihály vaddisznó pörköltje bizonyult a legjobbnak.