1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Hamar eldöntötte a három pont sorsát a Tiszakécske

A Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság hetedik fordulójában hazai pályán fogadta a Tiszakécskei LC a Szombathelyi Haladást. A vendégek nem titkolt szándéka az volt, hogy begyűjtsék a három pontot.

 

Az első osztályban eddig két alkalommal, a másodosztályban pedig háromszor találkozott egymással a két csapat, amelyen két tiszakécskei, és két szombathelyi győzelem született, egy találkozó pedig döntetlenül végződött. Az elmúlt bajnokságban a haladás otthon győzött 1–0-ra, Tiszakécskén pedig 1–1 lett a mérkőzés eredménye. A gól lövéssel eddig egyik csapat sem áll valami jól a mostani bajnokságban, mert a vendégek az eddig lejátszott hat fordulóig, hatot, a házigazdák pedig csak öt találatot értek el. A találkozó előtt azt nyilatkozta Lencse László a szombathelyiek támadója, hogy kielemezték a Tiszakécske játékát, felkészültek belőlük, tudják, hogy melyek azok a pontok, ahol sebezhetőek, és reményét fejezte ki, hogy el tudják hozni a három pontot. Mivel a Tiszakécskének is égető szüksége volt, ezért jó mérkőzésre volt kilátás. Lencse elvárása pedig nem jött be.

Már az elején szerette volna eldönteni a Haladás a mérkőzést, mert nagy iramban támadott, amit három szöglete is jelzett. A 11. percben Erdei jobb oldali szöglete után Farkas Norbertet fellökték a tizenhatoson belül, amiért büntető járt. A tizenegyest Zamostny a jobbra mozduló Verpecz mellett, higgadtan a bal alsó sarokba lőtte 1–0. Tíz perccel később növelte előnyét a hazai csapat. Zamostny hosszú labdával indította Gyurjánt a jobb oldalon, aki végig vezette a Haladás térfelén a játékszert. A tizenhatosnál befelé cselezve lerázta védőjét, és kilőtte a jobb alsó sarkot 2–0. Jó tíz perccel később ismét Gyurján volt a főszereplő. A jobb oldalról 26 méterről szabadrúgást végzett el, a labdát a jobb felső sarokba tekerte, de Verpecz bravúrral szögletre tudta ütni. A második félidőben sem változott a játék képe. A vendégek erőltették a támadásaikat, de nem volt bennük átütőerő. A hazaiak viszont több alkalommal is veszélyes kontrákat alakítottak ki. Az 54. percben szépíthetett volna a haladás, de Csáki remek becsúszó szereléssel, az utolsó pillanatba mentett Molnár elől. A 67. percben növelhette volna az előnyét a Tiszakécske. Winkler bal oldali beadásáról centiméterekkel maradt le csak Zamostny.

A találkozó elején a Tiszakécske fokozatosan vette át a játék irányítását, jókor jött a korai tizenegyes, majd pedig az újabb találat. A két gólos vezetés megnyugtatta a csapatot, bátran vezették a támadásokat és akár több góllal is nyerhettek volna. A Haladás a kontrákat erőltette, de igazi gólhelyzetet nem tudott kialakítani, így a Tiszakécske megérdemelten tartotta otthon a három pontot. A hazaiaknál többen is kimagasló teljesítményt nyújtottak.

– Örülök a győzelemnek, annak, hogy kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést, értékelte csapata teljesítményét Visinka Ede. – Érződött a játékosokon, hogy most nyerni akarunk, és ennek érdekében mindent megtettek a pályán. Egy erős ellenfelet győztünk le. Azt próbáljuk sulykolni a játékosokba, hogy minden mérkőzés egy harc, és minden mérkőzésen ki kell hozni magunkból a legjobbat. Bízom abban, hogy a jó forma állandósul és stabilan tudunk majd játszani nem csak itthon, de idegenben is.

Németh Szabolcs a Haladás vezetőedzője ennél szűkszavúbb volt. –Szégyenteljes az a teljesítmény, amit most nyújtottunk, ma sem a hozzáállással, sem pedig a játék minőségével nem voltam megelégedve.

Tiszakécskei LC–Szombathelyi Haladás 2-0 (2-0)

Tiszakécske, 400 néző, Vezette: Takács Tamás (Rózsa Dávid, Ring Kevin).

Tiszakécske: Halasi – Balázs B., Máté Zs., Csáki, Farkas N. (Farkas A. 77.), Winkler (Lovas A. 87.), Szekér (Végső 46.), Kiss N., Erdei, Gyurján (Vachtler 68.), Zamostny (Horváth Z. 77.). Vezetőedző: Visinka Ede

Szombathely: Verpecz – Simut, Hursán (Tóth M. 40.), Devecseri, Németh M. (Lencse 46.), Csernik, Csilus (Csató 35.), Sipos Z. (Derekas 35.), Bosnjak, Molnár R., Horváth R. (Tajpi 73.) Vezetőedző: Németh Szabolcs

Gólszerző: Zamostny a 12., Gyurján a 21. percben.


Resource id #245