3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2022.12.04. vasárnap, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 7 °C
  4. |

Nyárlőrinc is bemutatkozott a kiállításon

A Hírös Hét Fesztivál keretén belül 25. alkalommal rendezték meg a Térségi Kertészeti és Élelmiszeri Kiállítást Kecskeméten, ahol tizenhat település mutatkozott be, több mint száz kiállítóval.

 

Nyárlőrinc is a kiállítók között volt, és kóstolóval egybekötött bemutatót tartott. A bemutató előtt a Kiskunsági Vadászkűrt Egyesület lépett a színpadra, és adott ízelítőt a produkciójukból. Az egyesület 2013-ban alakult, és lelkes amatőr vadászokból áll. Számos fellépésekre hívják őket, ahol mindig nagy sikert aratnak. Az elmúlt évben rendezett Egy a természettel Vadászati Világkiállításon megrendezett versenyen az előkelő harmadik helyezést érték el.

Nyárlőrincet Pénzváltó István polgármester mutatta be. Beszélt a település történelméről, az Árpád korból megmaradt templomromról, az utóbbi időben történt fejlesztésekről. Mint mondta, a 2300 lakosú községet az ott lakók éltetik, szépítik. Ezeknek az embereknek a kétkezi munkájának a termékét mutatta be. A nagy üzemek közül megemlítette a Maspex Olympos Kft-t, és a Szikrai Borászati Kft-t. A kisebb, de település szinten ugyan csak jelentős vállalkozásokat, mint az Édes Álom Pékséget, a Nyárlőrinci Húsüzemet, amely családi vállalkozásban működik. A további családi vállalkozások közül a Tormási és a Zöldi Kovács családról, az őstermelők közül pedig Gyenes Zoltánról beszélt. Túri Zoltánról és Balogh Róbertről is említést tett, de elmondta azt is, hogy Kokovai Imre bár autószerelő, de a legnagyobb almáskerttel rendelkezik Nyárlőrincen. Ők azok, akik elvitték a termékeiket a mezőgazdasági és élelmiszeri kiállításra.

A bemutató után meg lehetett kóstolni a csemege és csípős kolbászt és szalámit, a szívsonkát, valamint az ízesített és sima töpörtőt, amihez cserszegi fűszerest vagy kékfrankos bort lehetett inni. Aki pedig nem ihatott alkoholt az a málna, narancs vagy bodza ízesítésű szörpöket kóstolhatta meg. Természetesen volt őszibarack és szőlő is. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy a nyárlőrinciek kitettek magukért, mert a kóstolásnál sokan álltak sorba.