1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Megkezdődik a megyei I. osztályú bajnokság

Szombaton megkezdődnek a küzdelmek a megyei I. osztályú bajnokságban, ahol tizennégy csapat harcol majd a helyezésekért. Az első találkozón a Tiszakécske II a Kecskeméti LC-t fogadja. A távozókról, érkezőkről, a bajnokságban várt helyezésről, valamint az egymás elleni találkozóról a két edzőt kérdeztük.

Bali Gábor a Tiszakécske II technikai vezetője: Most a nyár folyamán többen is távoztak tőlünk, valamennyien Lakitelekre, így Dóka Dávid, Szabó Ádám, Steklács János, valamint László Zsolt. Új játékosok igazából nem nagyon jöttek, Ludánszki Bence, aki korábban az első csapat keretének a tagja volt, kihagyott majd nem egy teljes évet, de most nálunk folytatja. Egyébként meg az U 15-ös csapatnak az edzője. Az ifjúsági csapatból igazából egy játékos van, aki kiöregedett még pedig Alberti Dániel. Velünk készül, és remélhetőleg egyre többet játszik majd Szólát Kevin és Klemenc Márk is. Természetesen számítunk az NB II.-es csapatból visszajátszókra is, de az ő létszámuk csökkent. Eddig egy kapus és három mezőnyjátékos játszhatott vissza, de mostantól csak egy kapus és két mezőnyjátékos. A Lovas ikreket is „elveszítettük”, mert rájuk az első csapat keretében számít Visinka Ede vezetőedző. Ha így nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy gyengült a csaptunk, de ha a másik oldalát, még pedig azt, hogy ők ezzel előre léptek, akkor ez pozitívum számukra, de a mi számunkra is.

A célkitűzéseinken nem kell változtatni. Amit az elmúlt bajnokságban megfogalmaztunk, azt elértük, mert odaértünk a negyedik helyre. Nem tudom mennyi realitása lett volna annak, hogy dobogón végezzünk. Az a három csapat, amely megszerezte az első három helyet, megérdemelten érték el azt az eredményt. Hiába játszottak és játszanak majd nálunk NB II.-es játékosok, az nem egy állandó dolog, és nem biztos, hogy mindig áldás. Ők az utolsó pillanatban kerülnek hozzánk, de nem tudjuk, hogy mennyire tudják megértetni magukat a játékosainkkal, mivel nem nálunk edzenek. Mennyiségileg kevesebbek lettünk és rutintalanabbak is. Persze most is az a célkitűzésünk, hogy odaérjük az első hatba. Reménykedem abban, hogy akikkel itt évekkel ezelőtt elkezdtük a munkát, azokkal elérhetünk egy kifutott eredményt.

Az első mérkőzésektől mindig félek. A Kecskemétnek volt már tétmérkőzése, nekünk még nem, a felkészülési mérkőzések pedig nem olyanok, mint a bajnokik. Nagyon jó mérkőzést várok, mert az ellenfelünk, fiatal, harcos csapat. Mivel a bajnokság elején vagyunk, teljesen háromesélyes a találkozó. Valószínű, hogy jó mérkőzés lesz, mert ők is a három pontért küzdenek majd, de mi is. Egy jó indulás sok mindent meghatároz, a bajnokság hátralévő részében. A játékstílusunk nem fog változni, a támadó focit preferáljuk, ebből építettük fel az évek során a játékunkat. Ha mindenki odateszi magát, akkor nem lesz rossz meccs, és nem fog rossz eredmény születni.

Nagy Lajos a Kecskeméti LC edzője: A felkészülésünkbe sajnos közrejátszott sok minden, mert nem úgy sikerült, ahogyan terveztük. Lejátszottuk a kupamérkőzést, sajnos már a találkozó elején gólt kaptunk, mi pedig nem tudtunk rúgni. Igazából nem sopánkodunk, mert a bajnokság most következik, erre a sorozatra készültünk komolyabban. Érkezett hozzánk Szabó Valentin Kalocsáról, Gáspár Ernő Kerekegyházáról, Figura Ákos Bácsalmásról, ők valamennyien kecskeméti kötődésűek, Piránszki István kapus már egy éve nem játszott, de most nálunk folytatja. Csatárt szerettünk volna még igazolni, de sajnos nem sikerült. Az U 19-es csapatunkból több játékos is felkerült a felnőttek közé. Megemlíteném Tóth Andrást, aki helyet követel magának a csapatba. Hozzá kapcsolódik még Varga Sándor, aki tehetséges ifjúsági játékos. Eddig is támaszkodtunk az utánpótlásra, ezután is fogunk. Szűcs Dominik Kiskunfélegyházára távozott, sajnáljuk, hogy elment, mert minőségi játékos.

A bajnokságban a középmezőnyt szeretnénk megcélozni, annak is az elejét. A tudásunk meg van ehhez, de akarás is kell hozzá, hogy mérkőzéseket tudjunk nyerni. A Tiszakécske elleni meccsünket nagyban befolyásolja majd az, hogy kik fognak visszajátszani az NB II-es keretből. Aki nálunk a pályán lesz, az biztosan meg fog tenni mindent a győzelemért.