3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2022.07.04. hétfő, Ulrik
  2. |
  3. 35 °C
  4. |

Exatlonos vendég járt a nyárlőrinci iskolai gyermeknapon

Nem mindennapi vendége volt a nyárlőrinci általános iskola gyermeknapjának. Virág András világkupa győztes, Európa-bajnoki bronzérmes négyszeres magyar bajnok karatés látogatott el az intézménybe.

 

Virág Andrást legtöbben az Exatlon Hungary Bajnok csapatából ismerik, ugyanis részt vett a harmadik évadban, majd pedig az All Star-évad Bajnok csapatában is szerepelt, ahol a korábbi műsorokból már ismert versenyzők legjobbjai küzdöttek meg egymással. A fiatal sportoló nagy tetszést aratott a gyermekek körében. Mindjárt bemelegítéssel kezdte a bemutatkozását a tornacsarnokban. A tanulók nagy lelkesedéssel követték azt, amit Andris mondott. A bemelegítés után játékos vetélkedőn vehettek részt a diákok, ami nagyon tetszett nekik. A mintegy másfél órás mozgás után a gyerekek szelfit készíthettek vele, aláírás kérhettek tőle, és éltek is ezzel a lehetőséggel.

Persze nem csak ez szerepelt a gyermeknapi programban. Valamennyi osztály, de külön-külön, a szelfizde jóvoltából, különleges tárgyakkal, eszközökkel fényképeket készíthettek, amit természetesen mindannyian meg is kaptak. Lehetőségük nyílt lovaskocsikázásra, és Kovács András alias Holden Rose író jóvoltából előadást hallhattak az egészséges életmódról. Volt még egy különleges vetélkedő, még pedig az acrosport. Ennek az volt a lényege, hogy egy bizonyos idő alatt, képek alapján akrobatikus mutatványokat, maximum négyet, kellett bemutatni a tanulóknak, amit pontoztak. Voltak olyanok, akik nehezebb gyakorlatokat is bevállaltak, de olyanok is, akik az egyszerűbbet. A programból nem maradhatott ki, a minden gyermek kedvence a fagylaltozás sem.