1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Szerencsével nyert a Tiszakécske Soroksáron

A Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság 30. fordulójában a Tiszakécskei LC csapata Soroksárra utazott. A bajnokság két hét pihenő után folytatódott.

A két csapat eddig lejátszott mérkőzéseiből még nem sikerült a Tiszakécskének győztesként elhagynia a pályát, mindössze egy döntetlenre tellett az erejéből. Az őszi fordulóban, már akkor is Visinka Ede irányította csapatot, 2–3-as eredmény született Tiszakécskén. Igaz, akkor majd nem nyolcvan percig emberhátrányban játszott a hazai gárda. Most megy a szekér a Tiszakécskének, igaz a Soroksárnak is. A vendégek nem titkolt szándéka az volt, hogy a Szamosi Mihály Sporttelepről is elhozzák a három pontot. A hazaiak természetesen ezt szerették volna megakadályozni.

Az első negyedóra soroksári fölénnyel telt el. A hazaiak már a mérkőzés elején szerették volna maguk javára fordítani a mérkőzést. A vendégek kontrákkal próbálkoztak, de helyzetet nem tudtak kialakítani. Az első igaz nagy helyzet a Soroksár előtt adódott a 31. percben. Egy szabadrúgást követően Szeretőhöz pattant a labda, aki közelről Holczerbe lőtte a játékszert. Két perc múlva megszerezte a vezetést a Tiszakécske. Erdei sarokrúgása után Kékesi testéről a saját kapujába pattant a labda 0:1. A második félidőben úgy folytatódott a játék, mint az elsőben. A hazaiak próbálkoztak, helyzeteket dolgoztak ki, de nem tudtak a tiszakécskei kapuba betalálni, a vendégek pedig védekeztek és továbbra is a kontra támadásokra alapoztak. A Tiszakécske a hátra lévő időben arra törekedett, hogy megtartsa az eredményt és ez sikerült is nekik. Bár igazi helyzetet nem tudtak kialakítani, és ha öngóllal is, de hozni tudták ezt a nagyon fontos mérkőzést is, és három ponttal lettek gazdagabbak.

– Megkockáztatom azt, hogy a szezon legrosszabb mérkőzését játszottuk, de tudtunk nyerni, értékelte csapata teljesítményét Visinka Ede. – Rengeteg helyzete volt a Soroksárnak. Talán az önbizalmunk meg volt, de rosszul játszottunk, sok egyéni hiba tarkította a találkozót. A Jóisten fogta a kezünket, mert egy öngóllal sikerült nyernünk. 1:0-nál ugyan lezárhattuk volna a meccset, de nem sikerült. A lényeg, hogy a zsebünkben van a három pont, és egy fantasztikus tavaszi sorozaton vagyunk eddig túl. Ezt a találkozót azonban ugyan úgy el kell felejteni, mint a szegedi mérkőzést, csak most az a különbség, hogy győzni tudtunk. Készülni kell az Ajka elleni találkozóra, mert még kapaszkodik mindenki a bennmaradásért. Ébernek kell maradni, mert ettől a játéktól százszor jobban kell játszani ahhoz, hogy célunkat, a bennmaradást el tudjuk érni. Ezen a mérkőzésen nekünk volt szerencsénk, és ez három pontot ért, tette hozzá a vezetőedző.

Soroksár SC–Tiszakécskei LC 0:1 (0:1)

Soroksár, 300 néző. Vezette: Csonka Bence (Aradi József, Belicza Bence Péter).

Soroksár: Varga Á. – Nagy O. (Korozmán 62.), Kékesi, Gyömbér, Valencsik, Katona, Hudák (Ternován 62.), Csernik (Kovác 76.), Lőrinczy (Magyari 80.), Szerető (Redzic, 62.), Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter

Tiszakécske: Holczer – Balázs B., Csáki, Máté Zs., Uzoma, Kovács B., Gyurján (Vachtler, 46.), Erdei (Oláh 91.), Kosznovszky (Pongrácz 79.), Simon M. (Farkas A. 64.), Beliczky (Pál A. 64.). Vezetőedző: Visinka Ede

Gólszerző: Kékesi (öngól) 33.