1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Nemes feladatot vállaltak ezúttal is a vadászok

Ebben az évben már kilencedik alkalommal rendeztek Magyarországon jótékonysági vadászatot, Bács-Kiskun megyében ez volt a harmadik. Az esemény megnyitójának és a teríték osztásnak a lakiteleki Hungarikum Liget adott helyet.

 

Az elmúlt időszakban mindig a két ünnep között, december 27-én rendezték meg a jótékonysági vadászatot. Ezúttal is a Hungarikum Liget Tisza Vendéglője előtt gyülekeztek a vadászok. Harmincnyolcan regisztráltak az eseményre közülük harminchatan ott voltak. Ez is azt bizonyítja, hogy a vadászok egy jótékony cél érdekében – fejenként harmincezer forinttal támogatták az eseményt – sok mindenre képesek, még akkor is, amikor reggel ónos eső esett. A Hungarikum Liget Tisza Vendéglőjének parkja előtt, a Kiskun Vadászkürt Egyesület tagjai hívták a megnyitóra a vadászokat. A megjelenteket Seres Róbert tájegységi fővadász köszöntötte, aki elmondta, hogy az idei létszám kicsit kevesebb az előző évinél, de a támogatásokkal befizetett összeg az előző évhez hasonlóan alakult. Reményét fejezte ki, hogy ezzel a pénzösszeggel egy hasznos eszközzel tudják támogatni a megyei kórházat, csak úgy, mint az előző években.

Madari Róbert, Lakitelek polgármestere Fekete Istvántól olvasott fel egy idézetet, majd azzal folytatta, hogy a vadászok egy jó cél érdekében fogtak össze. Arra kérte a jelenlévőket, hogy tartsák meg ezt a jó szokásukat. Seres Róbert Fejes László ötletgazda levelét olvasta fel a jelenlévőknek, amiből kiderült, hogy az országban harmincnégy helyen rendeztek december 27-én jótékonysági vadászatot. Azösszefogás segítségével tízezerével gyógyulnak gyermekek, akik az adományokból vásárolt korszerű orvosi eszközök által gyorsabban, és fájdalom mentesen válnak ismét egészségessé. A száz feletti támogató és a közel ezeregyszáz résztvevő harminc millió forint adományt sejtet az idei évben is. Példamutató és páratlan az, amit a magyar vadászok közössége megvalósított, írta levelében.

Ezt követően Seres Róbert ismertette, hogy két helyszínen Kecskemét és Tiszaalpár határában lesz fácánkakas kilövésére lehetőség, majd pedig a vadászat szabályainak megtartásáról beszélt a fővadász. Kecskeméten 46, míg Tiszaalpáron 52 fácán esett néhány óra alatt.

A teríték előtt ismét a Kiskun Vadászkürt Egyesület tagjai fújták a hangszerüket. Seres Róbert megköszönte mindenkinek az etikus és balesetmentes vadászatot, és egy örömteli eseményről számolt be. Varga Ádám kiskunfélegyházi vadász első ízben lőtt fácánkakast, ez pedig azt jelentette, hogy őt fácán vadásszá avatják. Az avatás szertartását Seres Róbert végezte. A fiatal mindössze 27 éves vadászt arra kérte, hogy óvja a természetet, védje a vadat, és mindig tisztelettel bánjon vele. Három botütéssel avatta Varga Ádámot fácán vadásszá. Az elsőt a vadászati védőszent, Szent Hubertus nevében, a másodikat a magyar vadászok, míg a harmadikat a saját nevében. Azt kívánta, hogy soha ne felejtse el levenni a kalapját az elejtett vad előtt. Sok vadászélményt kívánt Ádámnak és azt szeretné, ha ez élete egyik pozitív élményévé válna. Ezt követően Varga Ádám barátja is kezébe fogta a botot és ő, valamint Kiss Krisztián a Tőserdei Vadásztársaság vadászmestere is felavatta a fiatal vadászt. Varga Ádám mindössze fél éve vadász, de már sikerült elejtenie, rókát, nyulat, sőt vaddisznót is, de fácánt még csak most.

A szertartás után Seres Róbert valamennyi vadásznak egy kitűzőt adott át, amit a kalapjukra tehetnek fel, majd pedig mindenkinek három fácánt osztottak ki. A szervezők jóvoltából egy vaddisznó pörköltre is meghívták a jótékonysági vadászat résztvevőit.