1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Kemény munka vár a játékosokra a tavaszi szezonban

Véget ért a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja, sőt már a tavasziból is lejátszottak egyet. A Tiszakécskei LC csapata az utolsó helyről várja a folytatást.

December 12-én befejeződött az idei labdarúgó idény a másodosztályban. A Tiszakécskei LC játékosai a WKW ETO FC Győr találkozó után záróvacsorán vettek részt, jelenleg a pihenőjüket töltik. Az őszi szezon azonban nem úgy sikerült a csapatnak, ahogyan azt a vezetőség, a szurkolók vagy akár a játékosok is elvárták volna maguktól, mert az első három fordulót kivéve, végig a tabella utolsó helyét foglalták el. Ennek már korán meg is lett az első következménye, még pedig az, hogy Nagy Sándor vezetőedzőt menesztették. Helyét megbízott edzőként Virágh Ferenc a korábbi pályaedző vette át. A hetedik fordulóban új vezetőedző érkezett a csapathoz, még pedig Visinka Ede. Két új játékost is leigazoltak, még pedig Heffler Norbertet, és Eke Uzomat. Kislőrincz György klubigazgató munkáját megköszönte az egyesület vezetése, aki mellett Káli Tibor tevékenykedett. Az ő munkájukat Hoffmann Attila marketing vezető és Holecz Péter technikai vezető vette át. A játékosok közül szerződést bontottak Albert Ádámmal, majd megváltak Virágh Ferenc pályaedzőtől, Nagy Zsolt kapusedzőtől, és Vellai Áron erőnléti edzőtől is. A 12. forduló előtt sikerült megtalálni az edzői stáb új tagjait. Azóta a pályaedzői feladatokat Kitl József látja el, a kapusokkal Németh Viktor foglalkozik, míg Kertes Istvánnal az erőnléti gyakorlatokat végzik a keret tagjai. Volt tehát jócskán változás az őszi szezonban a klub háza táján. Az őszi teljesítményről Visinka Ede vezetőedzőt kérdeztük.

– Fontos volt az, amikor idekerültem, hogy sok ismerősöm volt és van Bács-Kiskun megyében. Ez adott egy olyan motivációt, hogy szerettem volna visszakerülni az NB. II-es profi foci körforgásába, és az is fontos volt, hogy nem ismeretlen megyébe, hanem Bács-Kiskunba hívtak. A csákvári edzősködésem után egyéni képző voltam a Puskás Akadémián. Szerettem azt a munkát végezni, de vágytam vissza a profi futballba. Amikor megkeresett Nyilas Elek szakmai igazgató, akkor átgondoltam, hogy mit jelent majd ez nekem és a csapatnak, de kihívás volt, és belevágtam. Azt hiszem jól döntöttem, mert nagyon szeretek Tiszakécskén dolgozni. Szerencsére jöttek is bizonyos eredmények. Azt azért vártam, hogy az őszi szezon végén még közelebb kerülünk a többi csapathoz, de az biztató, hogy ott vagyunk közel a mezőny középső részéhez. Nincs nagy pont különbség a középcsapatok és a hátsó régióban lévő egyesületek között, ami biztató a jövőre nézve.

Visinka Ede elmondta, hogy a jelenlegi tiszakécskei keret tagjai közül korábban dolgozott már Farkas Andrással, Gréczi Gáborral, Oláh Mátéval a Kecskeméti TE-ben. Kiprich Dávidnak Csákváron volt az edzője, Holczernek pedig pályaedzője volt Kecskeméten. Amikor Tiszakécskére került, azonnal belevetette magát a munkába. Véleménye szerint látványosan javult a csapat játéka, de eredményességben ez még nem látszott meg annyira.

– A vereség ellenére már Budafokon sem játszottunk rosszul, Szombathelyen pedig kimondottan jól. A Szentlőrinc ellen a legjobb játékunkat produkáltuk, a Diósgyőr ellen pedig már érződött, hogy több van a csapatban, mint amit a tabellán elfoglalt helye mutat. Szerencsétlen helyzetekből kaptunk bizonyos szituációkban gólokat, tizenegyeseket hibáztunk, de olyan is előfordult, például Szombathelyen, hogy egy hibából kaptunk gólt. Diósgyőr ellen a végén nagyon nyomtunk, de egy kontrából gólt szereztek. Ott már látszódott, hogy ennek a csapatnak van tartása, valamilyen szinten játéka is. Sok játékos magas színvonalon futballozott, és érződött az is, hogy ki fogunk jönni abból a helyzetből, amiben voltunk.

Szerencsére utána jött egy jó sorozat, ami pont a Csákvár ellen kezdődött, ahol korábban Visinka Ede volt a vezetőedző. Talán a sors fintora, hogy az első győzelmüket pont ellenük aratták, de lehet, hogy pont addigra állt össze úgy a csapat, hogy megtudta szerezni első három pontját ebben a bajnokságban, de a vezetőedző szerint lehet, hogy a motiváltság, és a játékosok fanatizmusa is közrejátszott ebben. Ott ugyan nem játszottak jól, de szerencse melléjük szegődött, és a játékosok elhitték azt, hogy képesek mérkőzést nyerni. Csákváron megtört a jég, és utána Vasast is sikerült legyőzni, ami bravúrnak számított.

– A Siófok ellen úgy gondolom, hogy kiürültek az akkumulátorok, értékelte tovább az őszi teljesítményt Visinka Ede. – Két hét válogatott szünet után játszottunk ellenük, pontosan akkor, mikor elindult egy felfelé ívelő folyamat. Hatvan percig jól játszottunk, de utána kaptuk a gólokat, és elúszott a találkozó. Ezt követően következett a megyei rangadó a Kecskeméti TE ellen. Ebbe a mérkőzésbe fanatikusan álltak bele a játékosok, de nem lehet vitatni azt sem, hogy szerencsénk is volt, mert a kecskemétiek két tizenegyest is kihagytak. Azt gondolom, hogy nem játszottunk alárendelt szerepet, bár tőlünk két játékost is kiállítottak, a Kecskemétnek talán több helyzetük volt. Kellet a szerencse is hozzá, de ha nem lettünk volna egyben, akkor nem tudtunk volna győzni. Szolnokon sok hiányzók volt, onnan mindig nehéz pontot, pontokat elhozni, de nekünk sikerült egyet. Azt követően volt megint egy bravúros győzelmük a Pécs ellen, ahol nagyon jól játszottunk. A Győr ellen többet szerettünk volna kihozni magunkból, azt hiszem egy döntetlent megérdemeltünk volna. Az utolsó meccsre elfogyott egy kicsit a muníciónk, de x lehetett volna, mert stabilak voltunk. A második félidőben 65 százalékos volt a labdabirtoklásunk, akkor valamilyen szinten felborult a pálya, de a Győr egy jó csapat, nekik is voltak lehetőségeik.

Visinka Ede hozzátette még, hogy most a tél folyamán meg kell erősíteni a csapatot. Nem akarnak sok játékost hozni, mert a csapatnak kialakult egy váza, amire lehet építeni. Ők egy irányba húznak, beálltak a sorba, megérezték a győzelem ízét is. Éppen ezért nem szeretnének nagyon belenyúlni a keretbe, de azért mégis szükséges egy pár friss erő, és aztán meglátják, hogy mi lesz. Annyit még elmondott Visnka Ede, hogy a fiatal játékosok közül Kovács Barnabás játszott a legtöbbet, sokat fejlődött, rutinosabb lett. Kicsit hullámzó volt az ő teljesítménye is, de az őszi szezon végére teljesen beállt. Szalay Szabolcsban sokkal több van, a képessége meg van ahhoz, hogy jó focista legyen, de azért sokkal többet kell tenni. Benke Áron keményen dolgozott, de sajnos a szezon közepén volt egy sérülése, ami után kiesett négy-öt hétre, de használható játékos. A legfiatalabbak a Lovas ikrek, szorgalmasan dolgoznak, és fejlődnek. Nekik nem volt lehetőségük az NB. II-es csapatban szerepelni, de a megyei I. osztályban végig játszottak.

Kemény munka vár a csapatra, nem csak a felkészülésben, de a tavaszi fordulókban is. Most két hét passzív pihenőt kaptak a játékosok, utána a két ünnep között már egyéni programokat kell nekik teljesíteni. Január 3-án kezdik a felkészülést a tavaszi idényre.