1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

A Tiszakécske II legyőzte a listavezető Kiskőröst

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 9. fordulójában a Tiszakécskei LC II a tabella élén tartózkodó Kiskőrös csapatát fogadta. Parázs hangulatú mérkőzésen a hazaiak otthon tartották a három pontot.

 

Hazai rohamokkal indult a találkozó, a tiszakécskeiek sokkal többet birtokolták a labdát, és több veszélyes helyzetet is kidolgoztak. A vendégek kontrákra rendezkedtek be, és bíztak abban, hogy az NB. I-et is megjárt Salami vezetésével ki tudják harcolni a győzelmet. A mérkőzésen az első gólt is ők szerezték a 22. percben. Egy kapu előtti kavarodás után Szedmák talált a hazaiak kapujába 0:1. Ez váratlanul érintette a Tiszakécskét, hiszen a félidő feléig nem is veszélyeztették a hazaiak kapuját. A 32. percben István László mintegy harminc méterről végzett el szabadrúgást, de Pajunovic résen volt, és ki tudta ütni a labdát.

A vendégek vezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok. A szünetben, Bagi Gábor edző, minden bizonnyal jó tanácsokat adott csapatának, mert még élénkebben kezdtek el játszani. Ennek eredményeként az 52. percben a félpálya közepén az egyik kiskőrösi védő rosszul fejelt a labdába, ami Benkóhoz került, aki így teljesen egyedül vezethette kapura a labdát, de lövését bravúrral védte Pajunovic. Három perccel később azonban egyenlített a Tiszakécske. Benkó a jobb oldalról adta be a labdát, Káli pedig a jobb alsó sarokba fejelt 1:1. Ezt követően néhány sárga lapot érintő belemenés bizonyította azt, hogy mind a két fél szeretné megszerezni a három pontot. A tiszakécskeiek több alkalommal is kipróbálták a kiskőrösi hálóőr tudását, de minden alkalommal remekül védett. A 81. percben azonban már ő is tehetetlennek bizonyult. Gréczi lövését ugyan még ki tudta ütni, ami pontosan Kálihoz pattant. A tiszakécskei gólvágó közelről a jobb alsó sarokba helyezte a labdát 2:1.

A mérkőzésen a tiszakécskeiek sokkal többet birtokolták a labdát, veszélyesebb helyzeteket alakították ki, és csak Pajunovicnak köszönhetik a kiskőrösiek azt, hogy nem lett három, négy gól különbség a két csapat között. A találkozó egyébként maga színvonalú volt, akár az NB. III-ban is megállta volna helyét.

Tiszakécskei LC II–Kiskőrösi LC 2:1 (0:1)

Tiszakécske, 120 néző, vezette: Hagymási Attila (Tóth István, Sáfrán Ferenc)

Tiszakécske II: Baráth – Benkó (Hoffmann 90.), Oláh, Lovas A., Gyurján, Káli, István, Gréczi, Tóth-Molnár (Steklács 74.), Tóth K., Lovas Zs. Edző: Bagi Gábor

Kiskőrös: Pajunovic – Szedmák, Hajnal, Dunai (Amin 90.), Salami, Nagy A., Mihály, Tóth Á., Mokrickij (Pekker 59.), Barkóci, Pintyi. Edző: Füleki Antal

Gól: Káli 55., 82., ill. Szedmák 23. Sárga lap: Tóth-Molnár 38., Lovas Zs. 45., Káli 58., István 92., ill. Salami 60., Pintyi 76., Barkóczi 86., Pekker 92.

Bagi Gábor: Jól éreztem a mérkőzés előtt, hogy jó ki csata lesz ezen a találkozón, igazi parázs mérkőzést volt. Aki ma Magyarországon jó labdarúgást akar látni, ilyen találkozókra kell elmenni, mert elég heves vérmérsékletűre sikerült. Két nagyon jó csapat játszott egymás ellen, a labdarúgás savát, borsát felvonultatták a pályán. Az eredményt illetően az döntött, hogy mi két helyzetünket berúgtuk, a Kiskőrös pedig csak egyet. Ez a mérkőzés is azt mutatja, hogy ez a mostani megyei I. osztályú bajnokság szerencsére nem egy, hanem több esélyes, és mindenkinek meg kell küzdeni a pontokért. Gratulálok a csapatomnak a hozzáálláshoz!

Füleki Antal: Azt gondolom, hogy elég jó játékot produkáltunk, minden szinten felvettük a versenyt, a majd nem minden poszton megerősített Tiszakécskével. Picin múlott a pontszerzésünk, igaz teljesen más játékot kellett játszanunk, mint eddig, de jól alkalmazkodtunk ehhez a játék stílushoz is. A játékosaimat meg kell dicsérnem, mert az utolsó másodpercig küzdöttünk, és partiban voltunk. Az első gólunkat olyan partdobásból kaptuk, amit nekünk kellett volna dobnunk, ez fordulópontja volt a mérkőzésnek. A vereség ellenére még egyszer mondom, hogy dicséret illeti a játékosaimat.