1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Őszköszöntő szüreti felvonulás Lakiteleken

Minden év október első hétvégéjének szombatján rendezi meg a lakiteleki Szivárvány Óvoda és Bölcsőde az Őszköszöntő szüreti felvonulását, amit bállal zárnak.

 

Délelőtt futóversennyel kezdték a programot, ahol a különböző korcsoportoknak, különböző távot kellett teljesíteni. Ezt követően báb előadást láthattak a gyerekek, miközben bográcsokban főttek az ételek, amit délben értékelt a zsűri. Nem csak ételeknek, de pálinkáknak is hirdettek versenyt. A nyugdíjas klub tagjai lángost készítettek, ami becsületkasszára működött. Sajtos, tejfölös, és lekváros közül lehetett választani. Tizenkét óra után megérkezett a marhapörkölt ebéd, amiből lehetett vásárolni. A hagyományokhoz híven Papp Kálmán a Szentkirály-Lakitelek Hegyközség elnöke a Bacchus Borozó előtt köszöntötte a jelenlévőket, majd koccintott Madari Róbert polgármesterrel, és Szuetta Béla kisbíróval. Ezután az óvodások, majd pedig a Kösöntyű együttes tánca következett. Ezt követően szálltak fel nem csak a fogatokra, de traktorok pótkocsijára is a testvértelepülések delegációjának tagjai a csőszpárok, a táncosok, és az érdeklődők. A menetet csikósok és lovasok is kísérték. Először a Hungarikum Ligetbe mentek ki, majd pedig visszatértek a faluba, ahol több helyen megálltak, és tánccal köszöntötték a jelenlévőket. Az estét szüreti bállal zárták, amit a Hungarikum Ligetben tartottak.