1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Emlékfutást tartottak Nyárlőrincen

Ez volt már a huszonegyedik alkalom amikor Nyárlőrincen megrendezték a Buzás János Emlékfutást.

 

A versenyt minden évben május elsején szokták megtartani, de a járvány miatt ez az előző évben elmaradt. Most tavasszal sem tudták megrendezni, de a szervezők ezúttal nem mondtak le arról, hogy lehetőséget biztosítsanak azoknak, akik kedvelik a futást. Igaz ezúttal nem voltak olyan sokan, mint szoktak lenni, de ennek több oka is volt. Egy részt maga a járvány, másrészt Kiskunfélegyházán is rendeztek futóversenyt, és a nagy meleg is minden bizonyára otthon tartott néhány kezdő futót.

Az óvodásoknak mindössze kétszáz métert kellett teljesíteni, az alsó tagozatosoknak ezer, a felsősöknek pedig háromezer méter volt a táv. Tizenöt éves kortól már két távot választhattak az indulók, még pedig öt és tízezer métert. Őket korosztályonként értékelték a szervezők. Persze nem minden korcsoportban voltak indulók. A két hosszabb távon versenyzők valamennyien emblémázott esernyőt vehettek át. Az óvodás és általános iskolás versenyen korcsoportonként és nemenként az I-III. helyezettek érem, az 5000 méteren I-III. helyezettek korcsoportonként és nemenként érem, a 10 000 méteren I-III. helyezettek egyedi kerámia díjban részesültek, amit Bánföldi Ferenc fazekasmester, népi iparművész készített. A célban mindenkit üdítővel és süteménnyel vártak.

Eredmények, óvodás lányok: 1. Takács Mira (Kecskemét), 2. Bozsik Bella, 3. Kovács Gréta (mind kettő Nyárlőrinc). Fiúk: 1. Hegyesi Dominik, 2. Tóth Benett, 3. Hegyesi Bence (Mind három Nyárlőrinc). 1-2. osztály lányok: 1. Z Kovács Réka, 2. Justin Odett, 3. Káldi Hajagos Noémi (mind három Nyárlőrinc). Fiúk: 1. Ágost Zoltán, 2. Szekeres Mihály, 3. Dakó Milán (mind három Nyárlőrinc). 3-4 osztály lányok: 1. Bozsik Hanna, 2. Polyák Linett (Mind kettő Nyárlőrinc). Fiúk: 1. Bódia László (Nyárlőrinc), 2. Paulin Bertalan (Lakitelek), 3. Szabó Balázs (Nyárlőrinc). 5-6. osztály fiúk: 1. Bimbó Bálint, 2. Kovács Máté, 3. Justin Zétény (mind három Nyárlőrinc). 7-8. osztály lányok: 1. Deák Lili Boglárka (Csongrád), 2. Csajági Zsóka (Nyárlőrinc). 5 km 15-19 éves férfiak: 1. Balogh Lázár (Nyárlőrinc). 20-39 éves nők: 1. Safranyik Dóra, 2. Nyúl Zsuzsanna, 3. Hári Helga (mind három Nyárlőrinc). Férfiak: 1. Pénzváltó Bence (Szeged), 2. Horváth Tamás (Nyárlőrinc). 40-59 éves nők: 1. Szénási Edina, 2. Bali Gáborné (mind kettő Nyárlőrinc). Férfiak: 1. Szekeres Mihály (Nyárlőrinc), 2. Alter Róbert (Kecskemét). 60 év feletti férfiak: 1. Czakó László (Budapest), 2. Rádi Imre (Kecskemét), 3. Korán Tamás (Szentendre). 10 km 15-19 éves férfi: 1. Szakács Kálmán (Nyárlőrinc). 30-39 éves nők: 1. Takács-Bere Krisztina, 2. Vasasné Zrínyi Judit (mind kettő Kecskemét), 3. Bencsikné Németh Gabriella (Nyárlőrinc). Férfi: 1. Vasas Levente (Kecskemét). 40-49 éves nők: 1. Koleszárikné Németh Beáta (Kecskemét), 2. Olasz Anita (Helvécia). Férfiak: 1. Baukó Ferenc (Lakitelek), 2. Surmann Krisztián (Kecskemét), 3. Kurdi Viktor (Helvécia). 50-59-éves nők: 1. Háryné Staskó Anita, 2. Tóthné Tripák Zsuzsanna (mind kettő Kecskemét). Férfiak: 1. Baranyi Zoltán (Kecskemét), 2. Görbe József (Hetényegyháza), 3. Németh Géza (Nyárlőrinc). 60-69 éves nők: 1. T. Nagy Magdolna (Kecskemét), 2. Lekrinszki Éva (Csongrád). Férfiak: 1. Tigyi László (Budapest), 2. Lelle László (Kecskemét). 70 év felett: 1. Kiss Ferenc (Csongrád).