Ritka táborba jelentkezhettek a Szentkirályon és környékén élő fiúk. Talán az országban nincs is másik ilyen. Egy kihaló szakmát, még pedig a kovácsot tanulhatták meg Kovács Menyhérttől.

Messziről lehet hallani ahogy a fém érintkezik a fémmel, vagyis, ahogyan a fiatal legények ütik a forró vasat. A művelődési ház udvarán, ahol két kemence mellett egy kiülőt is építettek folyik a gyakorlati oktatás. A fiúk mindegyikén szemüveg, kezükön kesztyű, hogy védjék magukat. Sűrűn mennek oda a fújtatóhoz, hogy megmelegítsék a formálandó vasat. Kovács Menyhért irányítása alatt egy héten keresztül tanulhattak a kovács mesterségről.

– Az elmúlt évben szerveztük az első táborunkat, így ez már a második, meséli Kovács Menyhért. – A szakmám lakatos, ezért szeretem a fémeket. Annak idején, még fiatal koromban sokat szédelegtem a termelőszövetkezetben a kovácsműhely körül. Az ottani kovácsok nagyon ügyesen bántak a vassal, és akkor jöttem rá, hogy bármilyen vasat találunk, és túlzás nélkül állíthatom, bármit lehet belőle csinálni. Felmelegítjük és utána könnyedén alakul, hajlik, azt csinálhatok belőle, amit éppen szeretnék. Ez nagyon megfogott, és felnőttfejjel visszatértem a kovácsoláshoz, elkezdetem több időt rászánni, és fejlesztettem tudásomat, Zalaegerszegre járok kézműves táborba. Nem elég azt tudni, hogy mit csinálok az anyaggal, sok múlik azon, hogy hol kezdem el, melyiket hajtom először, melyiket másodszor. Építettem magamnak kohót, vásároltam üllőt, volt egy rossz fogóm, ezzel indítottam, majd később már saját magamnak gyártottam szerszámokat. Eljutottam arra a szintre, amikor már komolyabban kezdtem foglalkozni ezzel a szakmával. A feleségemnek volt az az ötlete, hogy ha szép tárgyakat tudok készíteni, akkor jó lenne valakinek átadni ezt a szakmát, miért nem csinálok gyerekeknek nyári tábort. Engem ugyanis nagyon bosszant az, hogy a régi szakmák eltűnőben vannak. Korábban a Múzeumok éjszakáján Kecskeméten már megmutattam a kovács szakmát, ahol a legnagyobb érdeklődők mindig a gyerekek voltak. Innen jött az ötlet, hogy szervezzük meg a tábor. Jelentkezők természetesen voltak már az első alkalommal is. Most is azt kérdezték, hogy Menyus bácsi lesz-e tábor? Persze, hogy lesz, mondtam nekik. Öt fiú helybéli egy Tiszakécskéről, egy pedig Nyárlőrincről érkezett. Mivel más táborba is voltak a nyáron, így csak ezt az augusztus 20. utáni hetet találtuk megfelelőnek. Felmerült annak a lehetősége is, mivel már nemsokára nyugdíjba megyek, hogy nem egy, hanem két tábort szervezünk majd egy nyáron, mert érdekli a gyerekeket. Most az egy hét alatt mindenki befejezte a munkáját, amit értékeltem, majd pedig egy piknik partit szerveztünk, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz.

Kovács Menyhért elmondta még, hogy az egy hét alatt összetartó csapat jött össze, akik nagyon ügyesek, fegyelmezettek, mert az is kell, mivel forró vassal dolgoznak, vigyáz mindenki mindenkire. Ennek köszönhetően nem is történt semmilyen probléma, mert komolyan vették a munkát. A kovács szakmának az alapjait el tudták sajátítani. Megtanultak a tűzzel bánni, a hőfokra odafigyeltek nyújtottak, válaztak, hasítottak. Mivel ügyesek a fiúk és van olyan köztük, aki már eldöntötte, hogy kovács akar lenni. Éppen ezért Kovács Menyhért bízik abban, hogy lesz majd a fiúk közt olyan, aki nem hagyja, hogy ez a régi szakma feledésbe merüljön.

Kovács Menyhért nagy terve, hogy mikor a feleségével együtt nyugdíjba mennek, örökbe fogadják a falu tájházát, ahova átköltözik majd, és viszi magával az összes szerszámát. Kialakít nem csak kovács, de bognár műhelyt is, hogy meg tudja mutatni a régi mesterségeket az érdeklődőknek. Véleménye szerint ugyanis a fiatalokba bele lehet nevelni egy szakma szeretetét. Több évtizeddel ezelőtt ugyanis mindent el tudtak készíteni az emberek, nem szaladtak boltba szerszámot vásárolni.

A régi szakma szerelmesének munkáiból kiállítás nyílt augusztus 20-án a faluházban.