1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Szépek a szőlők, de a szárazság jelei mutatkoznak rajta

A Szentkirály-Lakitelek Hegyközség ilyenkor szüret előtt minden évben megrendezi a szőlő terület bejárást. Azoknak az ültetvényeit járják be, akik több hektáron gazdálkodnak Szentkirályon, Lakiteleken, Nyárlőrincen és Tiszaalpáron.

 

A bejáráson, termelőkön kívül ott volt Papp Kálmán hegyközségi elnök, aki maga is szőlőtermelő, Gyurján János hegybíró és Stinner Ferenc felvásárló is. Az elmúlt évhez képest a gazdáknak 15-20 százalékos költségnövekedése volt a növényvédő szerek és az órabérek emelkedése miatt. Azt megállapították, hogy csúcstermés nem lesz, de jó közepes termés várható. A tavalyihoz képest egy-két héttel később kezdődik a szüret. – Úgy látjuk, hogy augusztus végén lehet szedni az Irsai Olivért, mondta Papp Kálmán. Az ültetvények szépek, a gazdák megfelelően gondozzák, attól függetlenül, hogy ezen a nyáron szárazság volt. A fiatal ültetvényeken erősebben látszik az aszály jele, akadt olyan, ami már megsült. A mi hegyközségünknél egyébként folyamatos a telepítés. Az utóbbi időben több kisebb termelő eladta az ültetvényét a nagyobbaknak, és ha gyenge volt a terület, vagy öreg volt a szőlő, akkor új fajtákat telepítettek. Most a legjellemzőbbek az Irsai Olivér telepítések. Ennek a felvásárlási árát egyelőre százötven forintban határozták meg a felvásárlók, amiből bor készül. Amiből pedig pálinka, azt kétszáz-kétszázötven forintért veszik át kilónként. Most ugyanis nagyon népszerű az illatos fajtából készült pálinka, mivel kevés a gyümölcs. Azt még nem lehet tudni, hogy milyenek lesznek az idei szőlő felvásárlási árak, de mi azt szeretnénk, ha magasabb lenne az előző évinél, éppen azért, mert a növényvédő szerek árai is emelkedtek, és a munkások is magasabb órabérért dolgoznak. Tíz évvel ezelőtt több volt a szőlő felvásárlási ára, mint az utóbbi időben. Augusztus 25. körül kezdődhet az Irsai szedése, majd a cserszegi fűszeres következik szeptember elején, utána pedig folyamatosan a többi fajta, tette hozzá Papp Kálmán.