1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Sok versenyző kevés halat fogott Tiszaalpáron

Egyesületi tagoknak rendezett horgász versenyt az Alpári Tisza Horgász Egyesület. Jelentkeztek is szép számmal, összesen 124-en.

 

Az egyesület elnöksége minden évben megrendezi tagjainak a horgászversenyt. Barta Lajos elnöktől megtudtuk, hogy nagyon sokat dolgoztak azért, hogy zökkenőmentesen, mindenki megelégedésére tudják megrendezni a versenyt. Ekkora indulói létszám ugyanis még nem volt. Munkájukat siker koronázta, mert nem csak a nevezők, de hozzátartozóik is jól érezték magukat. Kezdődött azzal, hogy reggelire halat sütöttek, nem is keveset, ötven kilót. Mindenkinek jutott belőle bőven, nem csak a versenyzőknek, de a hozzátartozóknak is. Természetesen különböző kategóriákat hirdettek meg, a gyerekeknek másfél óra állt rendelkezésükre, hogy halat fogjanak, míg a felnőtteknek négy óra.

A jól szervezett versenyen mindössze két probléma adódott, de erről a rendezők nem tehettek. Sajnálatos módon a Holt-Tisza nagy részét ellepte a súlyom és a rucaöröm. Ez akadályozta a pecásokat, mert csak oda tudtak dobni, ahol tiszta volt a vízfelület. A másik probléma pedig az volt, hogy a horgászok egy részének semmi sem akadt a horogra, anélkül pedig nem lehet versenyt nyerni. Éppen ezért voltak olyanok, akik idő előtt befejezték a versenyt. Úgy gondolták, hogy nincs értelme tovább ottmaradni, mert kapásuk sem volt. Ennek ellent mondott az, hogy a verseny előtti napon többen is sikeresek voltak a halfogásban. Akkor evett a hal, a verseny napján kevésbé.

Addig, míg a versenyzők próbáltak halat fogni, öt bográcsban főtt az ebéd. Két-két bográcsban birka és marha, egyben pedig csülökpörkölt. Ezen kívül még egy üstben halászlé is rotyogot. A verseny befejezése és a mérlegelés után ezekből az ételekből mindenki olyat választhatott magának, amit a legjobban szeret. Az eredményhirdetés után mindenki elégedetten távozott haza.

Eredmények, 3-6 évesek: 1: Török Áron, 2. Radu Tiberiu Alexandru, 3. Pesír József Ferenc. 6-10 évesek: 1. Török Krisztián, 2. Nyerlucz Máté, 3. Csókás József. 10-14 évesek: 1. Kutrovácz Benedek, 2. Terdik Zsanett, 3. Kürtösi Lina. 14-18 éves ifi: 1. Madla Rita, 2. Luczás Sándor. Felnőtt nők: 1. Oláh Imréné, 2. Fazekasné Torbán Tímea, 3. Schilling Aranka. Felnőtt férfi: 1. Csőke Levente, 2. Tóth Gyula, 3. Ajtai István László. 65 év feletti senior: 1. Kecskeméti Pál, 2. Bodor Csaba, 3. Kiss Lajos. Családi kategória: 1. Ollári Gábor, Gálfi Mihály, Tóth Márk, 2. Benkő István, Benkő György, Benkő Anna, Benkő Eszter, 3. Kiss László, Ajtai Borbála, Kiss Anasztázia. Egyéb díjazottak: Legnagyobb hal: Ajtai István László 2.660 g, legtöbb hal és vándor kupa: Csőke Levente, legfiatalabb horgász: Gyulai Nándor, legidősebb horgász: Zolnai József.