1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Véget ért a Helyi termék Ünnep - Hungarikum Fesztivál

Augusztus 12-15. között rendezte meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület Kecskemét főterén a XIII. Helyi Termék Ünnep - Hungarikum Fesztivált, valamint a XV. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF).

 

A rendezvény a közösségi oltalom alatt álló hungarikumokról és települési értéktárak, hagyományőrző szervezetek bemutatására hivatott, amelyek értékőrző- és teremtő üzenetet hordoznak, kifejezik a magyar életérzést. A rendezvény évek óta a családok közkedvelt fesztiválja, mert kulturális programjai kicsiknek és nagyoknak egyaránt szólnak. Évről évre nagyobb számú közönséget vonz, már nemcsak a környékből érkeznek látogatók, de országszerte is ismert. Ebben az évben beharangozója szerepelt a Duna TV Nyár 21 című műsorában is.

A Hungarikum Bizottság 2020. őszén hungarikummá nyilvánította a Magyar népmesék című, Kecskeméten készült rajzfilmsorozatot. A rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait. Ezen apropóból az idei évben a Helyi Termék Ünnep - Hungarikum Fesztivál kiemelt attrakciója a Magyar népmesék rajzfilmsorozat volt, szabadtéri vetítésekkel a Kecskemétfilm Kft-vel együttműködve. A Térségi Mesekuckóban népmesékkel szórakoztatta a közönséget négy gyermek és három felnőtt mesemondó, köztük Szeberényi Gyula Tamás Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A rendezvény fővédnöke V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos volt, aki a fesztivált is megnyitotta. Mint mondta, a kecskeméti rendezvény jó példa arra, hogy a helyi termékek beilleszthetők a hungarikumok mellé, ugyanakkor nemcsak termékeket mutat be, hanem a magyarságra, a tájegységre jellemző értékeket, sajátos ételeket, italokat, szokásokat, dallamokat, táncokat is. A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományok is átalakulnak, csiszolódnak, megújulnak. Ételek, új termékek jelennek meg, de látszik, hogy az ősi kultúrával lehet élni a 21. században. A fesztivál megmutatja, hogy a minőségből nem szabad engedni, emellett hogyan lehet kulturális értéket előállítani és gazdasági, turisztikai sikereket is elérni ezzel- fogalmazott.

A nagy népszerűségnek örvendő rendezvény évről-évre bővül. Pénteken a megnyitó részeként szerepet kapott a kiemelt nemzeti értéknek számító citeramuzsika a Tisza ’83 Citerazenekar virtuóz előadásában. Az esti órákban operett dallamok csendültek fel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészeinek közreműködésében. A szombati széles kínálatban szerepeltek többek között családi koncertek, előadások Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint Szandi lépett színpadra a látogatók nagy örömére. Volt a programban bábszínház, viseletbemutató Balogh Ildikó szervezésében és a szegedi Molnár Dixieland Band koncertje Tormási Attilával.

A vasárnapot a Lakiteleki Tűzoltó Zenekar nyitotta meg, majd gyerekprogramok következtek interaktív családi dob show-val és a Ciróka Bábszínház vásári bábjátékával. A kora délutáni órákban Kecskemét közkedvelt magyar nótaénekese, Fejős Jenő szórakoztatta a közönséget, majd egy könnyűzenei összeállítás következett a The Healer és az Olasz Meló tolmácsolásában. Az Aranyhomok Portéka Térségi Tanyai Termék és Kézműves Vásár minőségi ajándéktárgyai, élelmiszerei és helyi gasztro különlegességei, valamint a térségi népművészek mesterremekei négy napon át várták a vásárlókat. A népművészek bemutatót és foglalkozást is tartottak a vendégek részére, a külön erre a célra kialakított Mesterségek utcájában.

A gyerekeket Csupacsoda Játszóház, Hungarikum Játszóház, Kalandozó mászófal és népi játékok, valamint Bács-Kiskun Meseföld Élménybusz fogadta a főtéri Luca kút árnyas környékén. A népszerű Gasztroszombaton ezúttal a Tóth Zsolt vezette Kecskeméti Csárda kivételes gasztronómiai élményt nyújtó finom gulyáslevesét kóstolhatta meg a közönség.

Aki kilátogatott a fesztiválra, az biztosan jól érezte magát és a színpadi programok mellett a kiállító sátrakban megcsodálhatta a bemutatkozó hungarikumokat is, megismerkedhetett a kalocsai, matyó motívumokkal, a Hungarikum Ligettel, bemutatkozott a fesztivál kiemelt vendége Lakitelek és megcsodálhatta Czinege Edit lakiteleki keramikus „népviseletbe öltöztetett” agyagbabáit is. Az egyesület mottója ezúttal is nagyon aktuális volt, „Éltessük a helyit, éltessük az igazit!”