1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Edzőtábor után újra hazai pályán dolgozik a Tiszakécske

A labdarúgó bajnokságra való felkészülési időszaknak a vége felé közeledik a másodosztályba felkerült Tiszakécskei LC csapata. Az egyhetes szlovéniai edzőtáborból hazaérkezett a gárda és újra hazai pályán folynak az edzések. A felkészülés eddigi szakaszáról, az edzőtáborról Nagy Sándorral beszélgettünk.

 

– Komplett játékoskerettel vettünk részt az edzőtáborban, ami azt jelenti, hogy a sérült játékosok is velünk tartottak, bár ők külön munkát végeztek, nyilatkozta a vezetőedző. Az elmúlt héten hétfőn egy edzést tartottunk, kedden délelőtt, délután pedig felkészülési mérkőzés játszottunk. Szerdán szinten egy, csütörtökön délelőtt edzés, délután mérkőzés, pénteken edzés, szombaton pedig a harmadik mérkőzés szerepelt a programban. Az edzések változó ideig tartottak, általában hetven, kilencven percig, és olyan feladatokat teljesítettek a játékosok, ami ebben az időszakban számukra a legmegfelelőbb. Természetesen a kellő regenerációra is figyeltünk. Maximálisan elégedett voltam mindenki munkájával. Ha a mezőkövesdi találkozót is beleszámítom, akkor egy hét alatt négy mérkőzést játszottunk, és ez bizony fárasztó. Ettől függetlenül azt mondhatom, hogy mindenki száz százalékig odatette magát, így csak dicsérhetem az egész csapatot, de természetesen az egész szakmai stábot is, Maczkó Gábor masszőrrel együtt. Az új játékosok folyamatosan illeszkednek be, de egy hét alatt nem megy, viszont mindennap egyre jobban megismerik egymást a régebb óta Tiszakécskén futballozó játékosokkal. Ahhoz több idő kell, hogy mindenki megismerje a másik gondolatát a pályán.

Arra a kérdésre, hogy az idősebb játékosok, hogy viszonyulnak a fiatalokhoz, a vezetőedző azt válaszolta, hogy az elmúlt évben is az volt az egyik erényük, hogy nagyon jó öltözőt sikerült összerakniuk. Természetesen ehhez kellettek maguk a játékosok is. Ez most is hasonlóan történik. A fiatalokat nagyon segítik az idősebbek, az ifjabbak pedig megfogadják a tapasztaltabbak tanácsait. Az edzőtáborban arra figyeltek, hogy túl sok szabadidejük ne legyen a labdarúgóknak, mert egy edzőtábor nem arról szól, de azért különböző programokkal próbálták színesíteni ezt az időszakot. Ezt azért is tették, hogy a lehető legjobb állapotba legyenek a játékosok. A felkészülési mérkőzéseket először a szakmai stáb értékelte ki, majd pedig a játékosokkal is megbeszélték a hibákat, de a jó dolgokat is. Természetesen a labdarúgók is elmondhatták a véleményüket, mert a játék hevében nekik pillanatok alatt kell dönteni arról, hogy milyen megoldást választanak.

– Vasárnap Dunaújváros ellen játsszuk az utolsó felkészülési mérkőzésünket, ekkor már próbálunk élesíteni. Ez azt jelenti, hogy keressük az ideális kezdőcsapatot, aki majd az első bajnoki mérkőzésen a Győr ellen pályára lép. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki most a Dunaújváros ellen kezdő, az majd a Győr ellen is az lesz. Nagyjából már körvonalazódik a helyzet, de még nem alakult ki a végleges kezdő csapat. Kovács Barnabást is sikerült leigazolni a Zalaegerszegből, így van két kiváló fiatalunk. A másik Benke Áron, aki már két gólt is rúgott. Rajtuk kívül itt van még a két Lovas testvér, akik két évvel fiatalabbak, de nagyon ügyesek, jól alkalmazkodnak. Most eléggé fáradtak, de jó futballisták, lehet rájuk majd számítani, és ennek örülünk, tette hozzá Nagy Sándor.

A csapatban sérülése miatt nem végzett teljes értékű munkát Gréczi Gábor és Horváth Adrián. Az utóbbi játékos felépülése előrébb tart, mint Gréczié. A bajnoksággal kapcsolatban Nagy Sándor elmondta még, hogy pozitívan gondolkodnak. Előre kell nézni, és abban gondolkodni. A vezetőedző további fejlődést vár a csapattól, és azt reméli, hogy a bajnokságban megállják majd a helyüket.