1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Gyermekeknek rendeztek horgászversenyt a Holt-Tiszán

Horogra akadva címmel gyermek horgászversenyt rendeztek szombaton az Alpári Holt-Tiszán. A jelentkezők három kategóriában indulhattak.

 

Kétszázezer forintot nyert pályázaton a tiszaalpári önkormányzat, hogy gyermekeknek rendezzenek horgászversenyt, amire az Alpári Horgász Egyesületet kérték fel. Az egyesület vállalta a szervezést és a lebonyolítást, még úgy is, hogy ebből a pénzből nem tudták kihozni a versenyt. A többlet költséget pótolták, az indulóknak semmit sem kellett fizetniük. – Sikerült összehozni negyvenhárom gyereket, háromtól hatévesig, hattól tíz, és tíztől tizennégy éves kategóriát hirdettünk, mondta Barta Lajos az egyesület elnöke. – Nagyon hangulatos és jó verseny volt, a vezetőségünk, attól függetlenül, hogy többen is nyaralnak, nagyon jól állt hozzá, és nagyszerűen meg tudtuk oldani a rendezvényt. Úgy gondolom, hogy a szülők és kísérők is jól érezték magukat, és az időjárás is remek volt. Többségében apró keszeget, törpeharcsát, egy-két kárászt, egy kis pontyot és gébet is fogtak a gyerekek. Ez nem őshonos, invaziv halnak számít, nagyon erőszakos. Sajnos betelepült ide a holtágunkra is, gyökerek és kövek között él, ahol ragadozó nem is tudja elérni, tette hozzá Barta Lajos.

A gyerekek partról pecázhattak, de akadt közöttük olyan, aki a kikötött csónakba ült, vagy éppen egy stégre. A legfiatalabbak közül az öt legjobb kapott serleget, a másik két korosztály közül pedig az első három. Ezen felül minden gyermek kapott csomagot, amiben természetesen horgászattal kapcsolatos ajándékok – etetőanyag, zsebpeca, egy csomag csemegekukorica, és egy fából kivágott figura – voltak, több, mint kétezer forint értékben. A legkisebbek reggel a sorsolásnál még egy műanyag kacsát is átvehettek. Ezen kívül reggelivel, ebéddel és üdítővel is megkínálták az ifjú pecásokat.

Eredmények: 3-6 éves kategóriában első lett Török Áron, második Barta Jázmin, harmadik Kónya Gergely, negyedik Fekete Emma, ötödik Sipos Zoltán János. A 6-10 éves kategóriában Török Krisztián végzett az első helyen, mögötte a második Kerekes Jázmin, harmadik pedig Zsigovics Áron Mihály. A 10-14 éves kategóriában Szabó Máté bizonyult a legjobbnak, mögötte Mészáros Zsolt és Fazekas Zoltán végzett.

Legközelebb augusztus 20-án rendeznek horgász versenyt az Alpári Holt-Tiszán, ami az egyesület legnagyobb eseménye, és amire két-háromszáz horgászt várnak. Kilátásban van még egy szeptember végi pályázatos verseny, amire gyermekek és felnőttek egyaránt nevezhetnek, ami szintén ingyenes lesz majd. Ezt törpeharcsa csapatfogó verseny címszó alatt szeretnék megrendezni. Persze nem csak csapatban, de egyéniben is lehet majd versenyezni.