1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Nyugdíjasoknak rendeztek kártyapartit

A Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése című pályázat keretében kártyapartit rendeztek nyugdíjasoknak Tiszaalpáron, a Kádár Lajos Közösségi Házban.

 

A megjelenteket Ivicz Netta az önkormányzat munkatársa fogadta. Bár az összejövetelre mind a három település nyugdíjasait meghívták a lakitelekiek nem éltek ezzel a lehetőséggel. A nyárlőrincieket viszont Pénzváltó István polgármester és Szakácsné Marsa Edina jegyző is képviselte. Érdekes volt, hogy a nyárlőrinciek között egyetlen nő sem volt, míg a helyiek között egy kivétellel csak nők voltak. A program résztvevőinek először egy több kérdésből álló kvízt kellett kitölteni, még pedig úgy, hogy a tiszaalpáriaknak Nyárlőrinccel, a nyárlőrincieknek pedig Tiszaalpárral kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. Akadtak könnyebb, de elgondolkodtató kérdések is. Amint azt Ivicz Netta elmondta ezzel arra voltak kíváncsiak, hogy a két szomszéd településen élők mennyire ismerik a másik községet. A kitöltés után természetesen a helyes választ is megtudta mindenki, és ellenőrizhette, hogy jól válaszolt-e a kérdésekre. Ezt követően egy puzzlet kellett megoldani a nyugdíjasoknak, melyen a nyárlőrincieknek egy tekerőlantot, a tiszaalpáriaknak pedig a zárda templomot kellett kirakni.

Mivel kártyapartit hirdettek, természetesen nem maradhatott el ez a játék sem. A nyárlőrinciek körében a legnépszerűbb kártyajáték az entra, amelyet ma is játszanak és nem csak férfiak, de nők is. Először arról számoltak be, hogy milyen régóta űzik már ezt a játékot, amit magyar kártyával játszanak. Utána elmagyarázták a szabályokat és próbálták megismertetni a helyiekkel. Ahhoz, hogy valaki jól tudja játszani természetesen több idő kell, de az alapvető szabályokat sikerült elsajátítani. A kártyázás után ebédre is meghívták a tiszaalpáriak a nyárlőrincieket, amin már Madari Róbert Lakitelek polgármestere is részt vett.

Legközelebb Nyárlőrinc fog majd hasonló rendezvényt szervezni a közösségfejlesztési pályázat keretében, utána pedig Lakitelek, a három település nyugdíjasainak. Amint azt Ivicz Netta elmondta, a pályázat célja, hogy önszerveződésből is folytassák majd a baráti találkozásokat a program befejezése után is.