1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Legyőzte nagy riválisát, a BVSC-Zuglót, a Tiszakécske

A labdarúgó NB III. Keleti csoportjában, a 36. fordulóban az első Tiszakécskei LC, és a második helyezett BVSC-Zugló találkozott egymással. A rangadó egyúttal presztízs mérkőzés is volt, mert a Tisza-partiak vissza akartak vágni az ősszel elszenvedett vereségért.

 

Már mindjárt az első percben az első támadásnál gól szerezhetett volna a hazai csapat. Simon a bal oldalról adta be a labdát, Kalmár érkezett középen, kapura is lőtt, de gyenge lövését védte Horváth Gábor. Egyértelműen a hazaiak birtokolták többet a labdát, a vendégek kemény belemenésekkel próbálták megakadályozni a támadásokat, amit a játékvezető nem torolt meg, sőt több alkalommal még a sípjába sem fújt. Az első félidő felénél szöglethez jutott a Tiszakécske. Simon balról adta be a labdát, Csáki ugrott a legmagasabbra és fejéről a kapuba vágódott a labda 1:0. A vendéglátók főleg széleken próbálkoztak, közülük is Simon és Farkas volt elemében. A második játékrészben is a hazaiak uralták a játékot, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Ugyan ez elmondható a BVSC-ről is. A 65. percben hármas cserét hajtott végre Nagy Sándor, hogy frissítse a játékot. Ez további lendületet adott a csapatnak, de gólokban nem mutatkozott meg. Sajnálatos módon Horváth Adriánt és Csáki Róbertet is sérülés miatt kellett lecserélni. A két csapat küzdelmes mérkőzést vívott egymással, nagy harc folyt a pályán, amiből a hazaiak kerültek kigyőztesen.

– Nagyon motiváltan léptünk pályára, mert az ősszel vereséget szenvedtünk a BVSC-től, és szerettünk volna visszavágni, nyilatkozta a találkozó tán Horváth Attila csapatkapitány. Hazai pályán szerettük volna megőrizni a tavaszi veretlenségünket is, és győzelemmel ünnepelni a bajnoki címet. Természetesen a hátralévő két mérkőzést is szeretnénk pozitív élményekkel befejezni, hogy minél több önbizalmunk legyen a másodosztályban.

– Úgy gondolom, hogy így kell lehozni egy rangadót. Iramban, játékban átlag fölötti mérkőzés volt, két nagyon jó csapat játszott egymással. Azt hiszem, hogy mi kicsivel többet tettünk a győzelemért, és megérdemelten húztuk be a három pontot, mondta Nagy Sándor.

Céró Bálint helyett Balogh Béla játékos nyilatkozott. – Küzdelmes mérkőzést játszottunk, mind a két csapatnak voltak lehetőségei, a Tiszakécske az adódó lehetőségét kihasználta, sajnos mi nem. Azt gondolom, hogy a döntetlen reálisabb lett volna, de mivel mi nem rúgtuk be a helyzeteinket, a Tiszakécske megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Tiszakécskei LC–BVSC-Zugló 1:0 (1:0)

Tiszakécske, vezette: Kovács Gábor Péter (Nagy Márk, Vrbovszki Pál).

Tiszakécske: Tajti – Oláh, (Horváth Adrián (Pongrácz 65.), Csáki (Kiprich 75.), Kalmár (Albert 65.), Horváth Attila, Pál, Farkas, Simon M. (Galacs 88.), Gyurján (Ternován 65.), Fülöp. Vezetőedző: Nagy Sándor

BVSC-Zugló: Horváth G. – Májer, Tóth K., Szilágyi, Murai, Simon K., Balázs (Komódi 60.), Balogh, Ladányi, Kovács G., Fisli (Pintér 60.). Megbízott vezetőedző: Céró Bálint

Gól: Csáki 23. Sárga lap: Fisli 14.