1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Kalmár góljával nyert a Tiszakécske a Balassagyarmat ellen

Az NB III.-as labdarúgó bajnokság 32. fordulóját hét közben, szerdán bonyolították le. A Keleti csoportban a Tiszakécskei LC a Balassagyarmati VSE-et fogadta.

 

A találkozó mind a két fél számára fontos volt. A hazaiaknak a bajnokság megnyerése a vendégeknek pedig a dobogó elérése miatt. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, jobbára a két tizenhatos között folyt a játék, de igazi gólhelyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. A második játékrészben egy sebességgel feljebb kapcsolt a Tiszakécske, Nagy Sándor vezetőedző hármas cserét hajtott végre, és ez meg is látszott a játékukon. Kalmár Ferenc, aki Egerben pontot érő gólt szerzett, ezúttal is betalált a hálóba, ami pedig három pontot ért. A 70. percben Simon Márk a bal oldalon jól húzott a tizenhatos felé, Kalmár lendületből érkezett a kapu elé, és csak be kellett fejelnie a labdát 1:0. Ezt követően még Farkas Norbert is betalált fejjel a kapuba, de a játékvezető les címén nem adta meg a gólt. A második félidő közepére elfáradtak a vendégek, érdemben nem tudtak úgy játszani, mint előtte, a hazaiak pedig az eredmény megtartására törekedtek. Mivel a BVSC-Zugló és a Jászberény is nyert, így nem változott a különbség a csapatok között, és továbbra is tíz pont a Tiszakécske előnye.

Tiszakécskei LC–Balassagyarmati VSE 1:0 (0:0)

Tiszakécske, vezette: Borbás Bottyán Aurél (Flinta Zoltán, Minda Gábor).

Tiszakécske: Molnár M. – Oláh, Albert (Horváth Adtián 89.), Horvát Attila, Pál (Gyurján 53.), Pongrácz (Zvara 53.), Farkas, Simon (Ternován 78.), Kiprich, Galacs (Kalmár 53.), Fülöp. Vezetőedző: Nagy Sándor

Balassagyarmat: Iváncsics – Benkő-Bíró, Király O. (Tóth O. 65.), Molnár T., Fejes, Lami, Szita (Kicsi 52.), Király Á., Pallagi, Tóth L., Nagy T. (Erdélyi 73.). Vezetőedző: Nagy Tibor

Gól: Kalmár 70. Sárga lap: Farkas 69., illetve Fejes 66.

– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, nem véletlenül állnak a balassagyarmatiak a negyedik helyen a bajnokságban, nyilatkozta a találkozó végén Nagy Sándor. – A legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek, egyen pedig döntetlent játszottak. Szervezet csapat, igaz, hogy kevesen vannak, de sokat tettek azért, hogy ez a mérkőzés nehéz legyen. Az első félidőben jobban is játszottak, mint mi, de jól tudtunk cserélni. A vasárnap, szerda, vasárnap ritmusban nagyon fontos az, hogy figyeljünk arra, hogy a játékosaink frissebbek legyenek, a pihentebb játékosokat többet játszassuk. Úgy gondolom, hogy a meccs képe alapján megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, és ez nekünk fontos is volt, hogy tudjunk a célunk felé robogni, mert a bajnokságot szeretnénk megnyerni. Hátra van még hat forduló, és nehéz mérkőzések várnak még ránk. Ez a csapat ma megmutatta, ha nem is játszottunk nagyon jól, hogy van szíve, és addig mentek, addig küzdöttek, míg meg lett a három pont.

– Azt gondolom, hogy az első perctől kezdve jól játszottunk, főleg az első félidőben, értékelte csapata teljesítményét Nagy Tibor. –Hetek óta nagyon sok mérkőzést játszunk, és tisztában voltunk azzal, hogy el fogunk fáradni. Nekünk az a legnagyobb problémánk, hogy nincs cseresorunk. Tizenketten vagyunk, ebből kell megoldani a mérkőzéseket. A 65. perctől már kezdtek elfáradni a játékosaink, de nem tudtunk abba a posztba belenyúlni. Többen a vírusból jöttek vissza, így várható volt, hogy a végére elfáradunk. Büszke vagyok a fiúkra, mert a bajnok ellen, mert a Tiszakécske biztosan megnyeri a bajnokságot, egy nagyon jó mérkőzést játszottunk.