1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Tantermi és online oktatás első osztályosoknak

November eleje óta digitális tanrendben folyik a középiskolákban az oktatás. Egy ideje viszont az általános iskolákban is áttértek erre, amit már az elmúlt év tavaszán is alkalmaztak.

 

Minden valószínűség szerint a mostani oktatásra már nem csak a pedagógusok, hanem a diákok is jobban felkészültek, mivel volt már tapasztalatuk. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy ez a helyzet ideális, sőt egyáltalán nem az, de a jelenlegei helyzetben ez látszik a legkézenfekvőbbnek. A digitális oktatás valamennyi oktatási intézményt érinti, így a Lakiteleki Eötvös Általános Iskola Buzás János Tagintézményének nevelő testületét, valamint diákjait is. A statisztikai adatok szerint a diákok nagyobb része sokkal lazábban veszi a digitális oktatást, mint a tantermit. Vannak olyan tanulók, akik alig várják már, hogy ismét az intézmény kapuján belül tanulhassanak, de olyanok is akadnak, ők vannak kevesebben, akik a digitális módszerrel is elégedettek.

– Az ismételt digitális oktatás bevezetése után természetesen van ügyelet az intézményünkben, amit alsó tagozatosok vesznek igénybe, mondta Tóthné Nagy Ilona tagintézményvezető. – Délelőtt folyamán részt vesznek az órákon, délután pedig a napköziben tanulnak, az első osztályosok skypeon. Ez azt jelenti, hogy a tanító néni Bodor Gabriella így adja le az órákat azoknak a diákoknak, akik otthon vannak, mert hatan az osztályban tanulnak. Az otthon tanulóknak mindent ugyan úgy ki kell készíteni, füzetet, könyvet, ceruzát, mintha az iskolában lennének. Az óra kezdetekor becsatlakoznak és végzik a feladatokat. A harmadik osztályosok is hasonló módszerrel tanulnak, csak ott a tanító néni otthonról adja le az órákat. Bízunk abban, hogy hamarosan visszatérhetünk a hagyományos oktatási formához. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy amit a diákok az elmúlt évben a digitális oktatásban tanultak, abból nem sok maradat meg bennük.

– Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni. A tanítók mindenképp, hiszen alsó tagozaton még inkább „nehezített pálya” az online oktatás. Szülői segítség nélkül a 7-8 éves gyerekek nem tudnak tanulni, de a 9-10 évesek mellé is szükséges a folyamatos kontroll, teszi hozzá Bodor Gabriella, aki egy személyben tantermi és online órát is tart az első osztályosoknak. – Lélekben azért mindannyian készültünk erre és igyekszünk kamatoztatni a tavalyi évben megszerzett tapasztalatokat és bővíteni, újítani az eszköztárat. Pici elsősökkel mást nem tehet egy tanító néni, mint tanítja őket tovább online. Betűtanítás, hangos olvasás, matematikai alapfogalmak online? Meg kell oldani, haladni kell, szinten kell tartani az eddig megszerzett tudást. Az érzelmi kötődés is fontos, talán a legfontosabb ilyen pici gyerekek esetében. A sokrétű elektronikus kommunikáció nem helyettesíti a személyes találkozást, nem pótolja a metakommunikációt, az ölelést biztosan nem. Viszont látjuk egymást, halljuk egymás hangját.

Az ügyeletben lévő kisgyermekek nagy segítséget nyújtanak, azonnali visszajelzést adnak a tanteremben. Az osztály többsége videóhíváson keresztül vesz részt az órán. Hihetetlen, hogy pár óra alatt megtanulták kezelni az eszközöket, felnőtteket is meghazudtoló módon használják azokat. Minden egyes nap, minden délelőtt órák vannak. Fegyelmezetten ülnek reggel a gép előtt, várják a hívást. Nincs különbség, hogy a tanteremben ül valaki vagy otthon az íróasztalnál. Reggeli torna zenére, mint szeptembertől minden nap az iskolában. Matematikával kezdünk, mindent mondok és mutatok ugyanúgy, mint eddig, de most a kamerának is külön megmutatom. Használjuk az ujjainkat, közösen mondjuk a matematika nyelvén a számtani példákat, rakom a mágneses korongokat a táblára. Ellenőrizzük a feladatokat, jelentkeznek, ha hibátlan lett. Egyesével szólítom a gyerekeket, kapcsolják ki-be a mikrofont.

A betűtanítás is remekül megy. Év elején alaposan begyakoroltuk a betűelemeket, erre tudok most építeni. Írok a táblára, vázolunk közösen a levegőben. Felhívom a legfontosabb dolgokra a figyelmüket, hiszen a jelenlévő gyerekek írásán látom, hogy mi okozhat gondot. Folyamatosan instruálom őket, kell a megerősítés. Két írás füzetünk van, így lehetőség van arra, hogy felváltva megkapjam az iskola postaládájába a gyerekek órai munkáját. Ezeket javítom, értékelem, szükség esetén írok elő plusz sorokat. Gyakorló lapokat is teszek a postaládába, szabadon vihetnek belőle haza a szülők.

Az olvasás is hasonlóan működik. Tanuljuk az új betűket, olvasom a betűmeséket, mutatom a hívóképet. Felváltva szólítom a gyerekeket, nagyon aktívak és fegyelmezettek. Igyekszem minden olyan momentumot megtartani, amit kedvelnek a gyerekek és ami működik kamerán keresztül is. A szabályokat, amiket felállítottunk és biztonságérzetet nyújtanak a gyerekeknek, megtartottam. Az elakadásokat, lemaradásokat kezelni kell. A sikerélmény, a pozitív visszacsatolás, a bátorítás motiváló hatása vitathatatlan. Rendszeresen visszajelzést adok a gyerekeknek, tanulásra ösztönzöm őket. A falra kifüggesztett táblázatba írom a piros pontokat tantárgyanként, hiszen nekik ez a legfőbb motiváció. Havi piros pont gyűjtő versenyt is hirdettem, meglepetés jutalom jár érte. Gizi, a plüss liba a tanársegédem, vele együtt követem a gyerekek munkáját. Nem utolsósorban a humor a menedékünk. Szeretjük a tréfát, a szóvicceket, gyakran asszociálok dalokra például tollbamondásnál, énekelek fennhangon, bohóckodom kicsit, mindig mosoly  a válasz. Virtuálisan öleljük egymást, ami szívszorító pillanat. Integetünk óra közben, szívecskét formázunk a kezünkkel. Hallom a gyerekektől és a szülőktől is, hogy sokkal jobb az iskolában tanulni. Mi pedagógusok is ebben bízunk, hogy mihamarabb újra gyerekzsivaj tölti be a folyosókat és kicsi karok ölelik át a tanító néniket.