1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Nagyon meg kellett küzdeni a Tiszakécskének a győzelemért

Az NB III.-as labdarúgó bajnokság Keleti csoportjában, a tizenhatodik fordulóban, a Mezőkövesd Zsóry II látogatott Tiszakécskére. A Tisza-parti kisváros csapatának az volt a célja, folytassa jó szereplését.

 

Tíz egymás utáni bajnoki mérkőzésen nem kapott ki a hazai csapat, és ezzel vezetik a tabellát, míg a mezőkövesdiek az utolsó helyet foglalták el. Így nem is lehetett más cél, mint növelni a győzelmek sorát, de tiszakécskeieknek nagyon meg kellett küzdeni a három pontért. Az első nagy helyzet a 19. percben adódott a hazaiak előtt, amikor Máté lábáról leszedte a labdát a kövesdi kapus. Három perccel később azonban betalált a csatár. Jobb oldalról adott be szögletet Simon, Oláh tovább fejelte, Máté pedig három méterről fejjel juttatta a kapuba a játékszert 1:0. Az első félidőben Galacsnak volt még egy nagy helyzetet, de öt méterről fölé lőtt. A második játékrész elején ismét óriási ziccert hagyott ki Máté. Horváth Attila viszont nem, és növelte az előnyt 2:0. Ezt követően érthetetlen módon átadta a területet a hazai csapat a Mezőkövesdnek, akik éltek is a lehetőséggel és egy baloldali támadás után Gíber szépített 2:1. Egyre veszélyesebben támadtak a vendégek és félő volt, hogy kiegyenlítenek. Máté egy újabb százszázalékos helyzetet hagyott ki. A végére még két kiállítás is jutott, második sárga lap után kapták a pirosat.

Nagy Sándor: Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, az eredmény azonban nem tükrözi a valóságot, mert nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagytunk ki. Nehéz felkészülni egy kettes csapatból, mert nem lehet azt tudni, hogy kik játszanak vissza. Ilyen összetételben, ilyen erősen még nem játszott a Mezőkövesd, négyen is az első keret játékosai voltak. Ettől függetlenül nekünk az ordító helyzeteinket be kellett volna rúgni, és akkor nem tettük volna nehézzé a mérkőzést. Sajnos a találkozó végén kiállították a csapatkapitányunkat, így vele nem számolhatunk a jövőhéten.

Elek Norbert: Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyert a hazai csapat, több helyzetük is volt, de szerencsére nem rúgtak be mindent. Megpróbáltuk megnehezíteni a dolgukat, valamennyire sikerült. Kicsit pontosabban játszhattunk volna, de a csapat lelkesedésével elégedett vagyok.

Tiszakécskei LC–Mezőkövesd Zsóry FC II 2:1 (1:0)

Tiszakécske, 300 néző. Vezette: Valu Tibor (Vrbobszki Pál, Zahorecz Roland)

Tiszakécske: Molnár – Oláh, Horváth Adrián (Zvara 77.), Kiprich, Farkas, Pál, Horváth Attila, Ternován, Simon, Máté (Káli 87.), Galacs (Szabó D. 69.) Vezetőedző: Nagy Sándor

Mezőkövesd II: Fedinisinec – Sike (Horváth B. 90.), Bencze, Tóth D., Seres (Laczkó 78.), Vajda, Gíber, Kovács D., Porkoláb, Katanec, Tóth M. (Baranyi 62.). Vezetőedző: Elek Norbert

Gólszerző: Máté 22., Horváth Attila 56., ill. Gíber 75. Kiállítva Horváth Attila 93., ill. Katanec 90.