1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Külterületi kukák mellé hordják a szemetet

Hatalmas szemétkupac fekszik három kuka mellett, az egyik nyárlőrinci külterületi út szélén. Illetéktelenek folyamatosan viszik oda zsákokban a szemetet. Mostanra tarthatatlanná vált ez az állapot, az önkormányzat változtatni akar a helyzeten.

 
 

A szemét elszállítását az önkormányzat magára vállalta, de már elegük van abból, hogy évente több millió forintot kell kifizetniük mások hanyagsága és felelőtlensége miatt. – A külterületen élők négy helyen tudják elhelyezni a házuknál keletkezett hulladékot, mondja Pénzváltó István polgármester. Egyelőre azt a megoldást találtuk a legjobbnak, hogy az önkormányzat traktorjával nyáron két, télen pedig három hetente mindenki a tanya bejárójánál leteszi majd a szemetet, kötünk egy hulladék ártalmatlanítási szerződést a Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási Kft-vel, és az önkormányzat beszállítja Kisfáiba a szeméttelepre a hulladékot. Ez azt is jelenti majd, hogy meg fogjuk szüntetni a külterületi konténereket. Meghatározzuk majd azt is, hogy egy-egy tanyatulajdonos mennyi szemetet tehet ki. Nem korlátlan mennyiséget. A falu belterületén is, akinek nyolcvan literes kukája van, az csak annyi szemetet tehet ki. A mostani helyzet kezelhetetlen, mert milliókat költünk rá évente, hogy a plusz szemetet elvitessük.

 
 

A településvezető szerint egy évig figyelték azt, hogy kiviheti ki a szemetet. Egyszer-egyszer előfordult az, hogy a falusiak odavitték a házuknál keletkezett hulladékot, de azoknak szóltak, hogy ne tegyék. Ráadásul, olyan hulladékokat tettek ki, amit nem lehet, mint például autógumi, bútor, építési törmelék. Évente két alkalommal a belterületen élőknek lehet lomtalanítást kérni, de a külterületen élőknek nincs szerződés a DTKH Kft-vel. A polgármester szerint, a lomtalanítást csak azok vehetik igénybe, akiknek kukás szerződésük van. Korábban természetesen azt is megnézték, hogy mi van a zsákokban és honnan származik. Egy ilyen ellenőrzés során találtak zalaegerszegi színházas szemetet. Kiderült, hogy az illető a zalaegerszegi színháznál dolgozik, de Nyárlőrinc külterületén él. Olyat is tapasztaltak, hogy zsákszámra tettek ki kutyakonzerves dobozokat is a külterületi kukák mellé. Felhívták a kutyamenhelyt, és kiderítettek, hogy egy ott dolgozó, akik szintén Nyárlőrinc külterületén lakik, vitte ki a dobozokat. Korábban a volt bélüzem mellett helyezték el a kukákat, de onnan el kellett hozni, mert télen, rossz időben, nem mindig tudott kimenni a kukásautó. Most közelebb van a 44-es főúthoz, így elképzelhető az is, hogy onnan is lefordulnak autók, hogy kidobják a hulladékukat. Az önkormányzat megállapítása szerint a külterületen élők viszik oda a legtöbb szemetet. Talán a Nyárjasnál lévő kukákba, vagy mellé, más településről is visznek oda hulladékot.

 
 

–Alkalmanként a DTKH Kft-től rendelünk konténereket és azt elszállíttatjuk. Egy nyolc köbméteres konténer szállítási díja közel százezer forint. Most Kohárimajorhoz kettőt kellett rendelnem, mert annyi a szemét, Nyárjasra pedig egyet. Ez alkalmanként nem kevés pénz, plusz kiadás az önkormányzat számára. A kommunális adó töredéke annak, amit szemét elszállításra elköltünk, ez a helyzet már évek óta problémát jelent számunkra, tette hozzá Pénzváltó István.