1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Debrecen ellen készülnek a Magyar Kupában

A Magyar Kupa hatodik fordulóját bonyolítják le a hétvégén. A Tiszakécskei LC a Debreceni VSC-t fogadja szombaton a Városi Sportcentrumban.

A Magyar Kupa hatodik fordulóját bonyolítják le a hétvégén. A Tiszakécskei LC a Debreceni VSC-t fogadja szombaton a Városi Sportcentrumban.

LABDARÚGÁS A vendégek az elmúlt évben még az első osztályban játszottak, míg a hazaiak a másodikban. A sors úgy hozta, hogy most mind a két csapat egy osztállyal lejjebb lévő bajnokságban szerepel, és természetesen mind a két csapatnak az a célja, hogy a következő évben már szintén a magasabb osztályban játszhassanak. Ennek érdekében mindent meg is tesznek. A debreceniek az eddig lejátszott kilenc bajnoki fordulóból hat alkalommal győztesként hagyták el a pályát, kétszer döntetlent játszottak, egyszer pedig vereséget szenvedtek, de így is vezetik az NB II.-t. A tiszakécskeik az NB III. Keleti csoportjában szerepelnek. Az eddigi tíz mérkőzésből hét alkalommal győztek, egyszer játszottak döntetlent és egy alkalommal kaptak ki, egy mérkőzésük pedig elmaradt. Így három ponttal lemaradva a Jászberény mögött, másodikok a tabellán.

A Tiszakécskei LC szombaton 18 órai kezdettel fogadja debrecenieket. A találkozóról Nagy Sándor vezetőedzőt kérdeztük. – Nagy csapatot kaptunk ellenfélnek, az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb magyar klubjával fogunk találkozni. Igaz, az elmúlt évben kiestek az NB I.-ből, de ez nem azt jelenti, hogy nem lennének most is jó csapat. Nagyon várjuk a mérkőzést és mindent megteszünk annak érdekében, hogy megnehezítsük az ellenfelünk dolgát. A célunk az, hogy megnyerjük a mérkőzést, de majd meglátjuk, hogy mit hoz majd a találkozó. Az biztos, hogy nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára. Megtiszteltetés számunkra, hogy a Debrecen az ellenfelük, de szeretnénk továbbjutni. Biztos vagyok benne, hogy szép számú közönség előtt fogunk majd játszani, szükség lesz a szurkolók biztatására. Úgy gondolom, hogy minden adott lesz egy jó mérkőzésre. Bármi lehet a kilencven, vagy a százhúsz perc alatt, de az biztos, hogy számunkra nem másodlagos a Magyar Kupa, mondta Nagy Sándor.