1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

A tiszakécskei Badár Gergő nyerte az országos bajnokságot

Új névvel gyarapodott a hosszú távú triatlon országos magyar bajnokok száma. A szombaton Nagyatádon megrendezett viadalon a férfiak között, Badár Gergő a Tiszakécske VSE versenyzője bizonyult a legjobbnak.

 

A vírus helyzet miatt ezúttal a megszokottnál kevesebben, közel négyszázötvenen neveztek egyéniben, a hosszú távú országos bajnokságra. Ez volt már a harmincadik alkalom, mikor a Somogy megyei kisváros, az országos bajnokságnak adott helyett. Az időjárás előrejelzés szerint, napsütötte száraz melegre lehetett számítani, ami be is jött, és ami nem kedvezett a versenyzőknek, már ami a harminc fok feletti hőmérsékletet illeti. Így ugyan is a hatalmas távokkal 3,8 km úszás, 180 km kerékpár és a maratoni futás mellett a nagy hőséggel is meg kellett küzdeniük. A versenyzők fél nyolckor vetették magukat a gyékényesi bányató vizébe, ami 24.4 fokos volt, így neoprént nem lehetett használni. Három kört kellett megtenniük, minden kör után ki kellett jönniük a vízből és újra belemenni. Már az úszás után látszott, hogy a tiszakécskei Badár Gergő és a korábbi bajnok Petsuk Zoltán (UTE-Merida) nagy harcot fog majd vívni egymással, mert mindössze tizenöt másodperc volt a különbség kettőjük között Petsuk javára. A kerékpáron azonban feljött Badár és fokozatosan növelte előnyét és a 180 kilométer megtétele után több mint tizenhat perces előnyt gyűjtött össze. A futásban nyolc kört kellett teljesíteni, és Petsuk nagyon felfutott Badárra, a harmadik körben már csak két perc volt a hátránya. A tiszakécskei versenyző több alkalommal is belegyalogolt a futásba, mint később kiderült a bokáját fájlalta. Kapott azonban fájdalomcsillapítót, ami után újra „elindult” a lába, és fokozatosan tudta növelni előnyét. A célba 8,30.40-es idővel érkezett. Petsuk csak negyedóra elteltével tudta átszakítani a célszalagot, ideje 8.45.08. A harmadik helyen a Kis Tri Team SE versenyzője Horányi Gábor végezett 8.57.15-ös idővel. A nőknél sokáig Zelenka Gabriella nagy fölénnyel vezetett, de a futásnál feladta a versenyt, így Viktória Brown (Szikszai Viktória) kanadai-magyar bizonyult a legjobbnak 10.31.03, megelőzve Szikszai Mónikát 10.42.30 és Szádvári Juditot 10.44.07, mind kettő Megathlon SE.

–Nagyon jól éreztem magam a versenyen, jól sikerült az úszásom, harmadiknak tudtam kijönni a vízből Petsuk Zoli és Hankó Dávid mögött. A kerékpárom szenzációsan sikerült, mert viszonylag gyors volt. a pálya. A futásommal sem volt különösebb probléma, csak sajnos két kör után a bokám kezdte megadni magát. Az utána következő két körben nagyon lelassultam. Szerencse, hogy a kerékpáron tudtam megfelelő előnyt szerezni. Kaptam fájdalomcsillapítót, ami úgy húsz perc múlva kezdett hatni és így fokozatosan vissza tudtam jönni. Nem ezt az időeredményt terveztük az edzőmmel Bajai Péterrel, de most ennyire sikerült. A következő versenyem valószínűleg a közép távú országos bajnokság lesz, amit Balatonkenesén szeptemberben fognak megrendezni.

Bajai Péter Badár edzője elmondta, hogy három éve kereste meg Gergő, azóta edzi őt. A dolog pikantériája, hogy Gergő szegedi, de tiszakécskei versenyző, míg Péter bajai, így online tartják a kapcsolatot. – Az elmúlt időszak alatt sokat fejlődött Gergő, mert van már egy nyolc óra tíz perces ironmanja is, nyilatkozta Bajai Péter. Az elmúlt éve nem úgy sikerült, mint ahogyan szerettük volna, ebben az évben pedig a versenymentes időszakban nagyon nehéz volt felkészülni, nem tudtuk letesztelni azt, hogy mit is tud valójában. A távlati tervek között az szerepel, hogy nemzetközi versenyeken is megmérettesse magát, mondta Bajai Péter.

A kecskeméti, korábban nyárlőrinci Szomjú testvérek, Zsolt és Richárd egymással is versenyeztek Nagyatádon. Kettőjük közül az idősebb Zsolt jött ki a vízből hamarabb, kerékpáron viszont Ricsi megelőzte. A futásban azonban ismét Zsolt bizonyult a jobbnak és 11.00.31 óra alatt ért célba. Ricsi az első hosszú távú versenyén 12.03.52 időeredménnyel fejezte be a versenyt.