1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Munkás mérkőzésen döntetlen játszott a Tiszakécske

Március óta először látta hazai pályán játszani a tiszakécskei szurkolótábor kedvenceiket, akik az NB III.-as labdarúgó bajnokságra készülnek. Előkészületi mérkőzésen a Szolnok NB II.-es csapatát fogadták.

 

A szurkolók kíváncsian várták, hogyan sikerültek az igazolások. Érthetően még nem ismerték az új játékosokat, de egy részükről megállapították, hogy érdemes volt Tiszakécskére hozni. Közülük az első félidőben négyen is pályára léptek. A hazaiak az alábbi összeállításban kezdtek: Baráth – Oláh, Fülöp, Csáki, Farkas – Pál, Horváth Attila, Ternován, Gréczi – Zádori, Nyilas. A találkozó hasonlóan indult, mint a Kazincbarcika ellen, mert már az első támadásból gólt szerzett a Tiszakécskei LC, amikor is Zádori volt eredményes. Nagyon felszívták magukat a találkozó elején a fiúk, nem ismertek elveszett labdát. Különösen Ternován Patrik volt elemében, aki nem csak a középpályán, de elől is sokat segített. Egy ilyen jobb oldali elfutása után beadott és Nyilas közelről a hálóba pofozta a labdát. A félidő közepére feljavult a Szolnok, és két alkalommal is csak bravúrral tudott mentei Baráth Bence. Az első félidő lefújása előtt azonban már ő sem, mert egy szabadrúgást követően szépített a vendégcsapat.

A szünetben és a második félidőben több cserét is végrehajtott Nagy Sándor vezetőedző. Pályára lépett Máté, Horváth Adrián, Zvara, Kiprich, Pongrácz, Szabó D., Tímári és egy fiatal játékos, Galacs Erik is, akivel egyelőre még nem kötött szerződést a tiszakécskei egyesület. A második játékrészben már a szolnokiak is többet támadtak, aminek az lett az eredménye, hogy ki is egyenlítettek. Ezt követően mind a két csapat próbálkozott megszerezni a győztes gólt, de egyiknek sem sikerült, így 2–2-re végződött a találkozó. – Egy munkás mérkőzésen vagyunk megint túl, értékelte a látottakat Nagy Sándor vezetőedző. Most nem voltunk annyira acélosak, mint szerdán a Kazincbarcika ellen, viszont tudtunk küzdeni. Sajnos a Szolnok pontrúgásait nem tudtuk lereagálni, több fölösleges szabálytalanságot csináltunk a védőzónán belül, amit nem szabadott volna megtenni. Ezen mindenképpen változtatnunk kell. Az egész mérkőzéssel elégedett vagyok, sok olyan dolgot kaptam vissza, amit edzésen megbeszéltünk és gyakoroltunk. A góljaink szépek voltak. A legközelebbi felkészülési mérkőzést szerdán játsszuk az Algyő otthonában, tette hozzá Nagy Sándor.