1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Nem csak magányos farkasok, karantén huszárok próbatétele

Legyen egy nap az évben, ami csak a tied, a Balaton körül! Ezzel a mondattal hirdette meg teljesítmény próbáját Primavera Extrém Balatonman. A kihívás persze nem egyszerű, hiszen egy hosszú távú triatlont kell teljesíteni egyedül. Magányos farkasok, karantén huszárok előnyben!

 

A 48 éves kecskeméti Jéga Szabó Zsolt sem magányos farkasnak, sem pedig karantén huszárnak nem tartja magát, már csak azért sem, mert nem mindig egyedül edz. A karantén helyzetet viszont jól tűrte. A megbeszélt időre kerékpárral érkezett Kecskemétről Lakitelekre, pontosabban a Holt-Tiszához. Levette hátizsákját, amiben a neoprénje, két úszósapkája, füldugója és úszószemüvege volt. Levetette a kerékpáros ruháját, majd beöltözni az úszáshoz. Szükség is volt a neoprénre, hiszen a Holt-Tisza vize nem volt több tizennyolc foknál. Ebben az évben még nem úszott szabad vízben, csak medencében. Ott pedig szinte állandó a víz hőmérséklete. Ezzel szemben a Holt-Tisza vize mindig változik, attól függően, hogy milyen a levegő hőmérséklete. Ezúttal felhős volt az ég, és a hőmérséklet sem volt húsz fok felett. Ez azonban cseppet sem zavarta a triatlonistát. Edzeni jött, mert készül a június 6-i erőpróbára. Ez az erőpróba pedig nem más, mint 3,8 km úszás a Balatonban, pontosabban Kenesén, 178,4 km kerékpározás a magyar tenger körül, Balatonkenese, Siófok, Fonyód, Keszthely, Badacsony, Kővágóörs, Zánka, Tótvázsony útvonalon, 2438 méter szinttel, majd utána 42,4 km futás Tótvázsony, Balatonszőlős, Balatonfüred, Csopak, Balatonfűzfő, Balatonkenese útvonalon, amely viszont negatív szintet tartalmaz, vagyis lefelé kell futni. Vele beszélgettünk.

Mikor kezdtél el triatlonozni?

Az első versenyem 2003-ban volt, de az óta számtalanon indultam már rövid, közép és hosszú távon. Az igazság az, hogy sem a rövidet, sem pedig a középtávot nem tudom, hogy hány versenyen indultam, csak a hosszút, az úgynevezett ironmant. Ez lesz a tizennyolcadik. Magyar versenyeken kívül teljesítettem már Szlovákiában és Csehországban is hosszú távú triatlon.

Ez viszont nem hagyományos verseny lesz, ahol a versenyző társakkal is meg kell küzdeni a hosszú távok mellett, hiszen egyedül kell teljesítened.

Valóban. A koronavírus a mi sportágunkat is ugyan úgy érintette, mint a többit. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor lehet versenyt rendezni. Éppen ezért a Balatonman szervezői egy teljesen újfajta, és egyedi próbát találtak ki. A klasszikus ironman táv egyéni teljesítésének lehetőségét egy más formában hívták életre. Ezzel lehetőséget szerettek volna biztosítani egy egyedi szabályrendszerben történő, dokumentált próbatételre. A Primavera Balatonman Extrém futam engem is arra inspirált, hogy kipróbáljam magam így is.

Úgy tudom, hogy te vagy az első, aki teljesíteni fogod ezt az erőpróbát.

Bevallom őszintén ezt nem tudtam. Amikor kijött a felhívás, hogy van ilyen lehetőség, Fekete Zoli sporttársam hívta fel rá a figyelmemet. Azonnal beküldtem a nevezésemet, amit elfogadtak és értesítettek, hogy június 6-án teljesíthetem a távokat.

Hogy fog lezajlani ez a próbatétel?

Június 6-án szombat reggel hét órakor kell vízbe szállnom a kenesei strandon. Az úszást saját GPS órával kell rögzíteni. A parttól nem lehet eltávolodni ötven méternél messzebbre, és maximum 500 méteres hosszak lehetnek. Ezt követően kerékpárra ülök, és körbetekerem a Balatont. A kerékpározás során a KRESZ szabályait be kell tartani, főleg azért, mert az útvonalat autós útra jelölték ki, de bizonyos szakaszokon a kerékpározás tilos és ott a kerékpárutat kell igénybe venni. Természetesen bukósisak használata kötelező, mint minden versenyen, könyöklőt pedig lehet használni.

Ezt egyedül nagyon nehéz lenne megcsinálni. Ki lesz a segítőd?

Lesi Zoltán, aki tisztában van a hosszú távokkal, ugyanis ultrafutó. Több alkalommal is teljesített már hatalmas távokat. Egy alkalommal pedig megnyerte a sárvári tizenkét órás futást. Mivel sem előttem, sem pedig mögöttem közvetlen nem haladhat, azt beszéltem meg vele, hogy olyan ötven kilométerenként fog majd feladni folyékony és szilárd frissítőket, amit előre elkészítek. Egyébként a szervezők kötelezően előírták a segítőt. Rajta kívül senki más nem segíthet, sem az úszásnál, sem pedig a futásnál. Mindent teljesen egyedül kell csinálni. Szintidő a próbatétel megtételére 16 óra.

Hogyan tudják ellenőrizni azt, hogy a kijelölt útvonalon haladsz?

Igen, ez jó kérdés, de a szervezők erre is gondoltak. Az általuk biztosított nyomkövető használata ugyanis kötelező. Az eszköz által mért trackkel lehet bizonyítani majd, hogy teljesítettem a távot. A nyomkövető teszi lehetővé azt is, hogy bárki az interneten keresztül nyomon kövessen.

Mennyi idő alatt szeretnéd teljesíteni a távokat?

Mivel ez egészen más lesz, mint egy hagyományos hosszú távú triatlon, ezért úgy gondoltam, hogy 11 és 12 óra alatt tudom teljesíteni.

A három versenyszám közül melyik az erősséged?

Egyértelműen a kerékpár. Azt szoktam legtöbbet gyakorolni, munkába is azzal járok. Hetente hat, hétszáz kilométert szoktam tekerni. Mivel úszómesterként dolgozom, az úszással nincs különösebb problémám, bár azt nem mondhatom, hogy ebben a számban a legjobbak között vagyok. A futással sem szokott gondom lenni a versenyeken. Legutóbb Cséplő Zoli barátommal tekertünk kilencven kilométer, utána futottunk 13-at, majd pedig ismét kerékpároztunk 57 kilométert. Sajnos már nem tudok négy perces ezreket futni, de a 4.30 még ment.

Milyen terveid vannak a nyári szezonra?

Azt most még nehéz megjósolni, hogy milyen versenyek lesznek. Beneveztem a nagyatádi hosszú távú országos bajnokságra, ami augusztus elején lenne, és a szeptemberi Balatonmanra is. Meglátjuk, hogy megrendezik-e, vagy várni kell a jövő évre.