1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Gyermekei is sokat segítenek a méhészkedésben

Mind össze három évvel ezelőtt kezdett méhészkedni a lakiteleki Hencz Lajos, hét családdal. Azóta huszonötre nőtt a családok száma.

 

Csütörtökön pörgettek, amiben felesége és két gyermeke is részt vett. A pörgetéshez szükséges teljes felszereléssel érkezett a helyszínre Hencz Lajos két fiával, Lajcsival és Botival együtt. Ott már várta őket Varga István, aki segédkezni szokott a munkálatokban. Felesége Andrea később csatlakozott hozzájuk. Nem várt rossz hírrel fogadta Varga István Hencz Lajost, még pedig azzal, hogy egy család kirajzott a kaptárból, hivatalos nevén a méztéri fiókból. A közeli juharfa tetején telepedtek le. Az első gondolata természetesen az volt, hogy be kell fogni a családot. Meg is próbálták, de átrepültek egy másik, magasan lévő ágra. Hencz Lajos úgy döntött, hogy akkor először befejezik a pörgetést, majd utána megnézik, hogy ott lesznek-e még a méhek. Sajnos erre nem került sor, mert elrepültek, és nem találták meg őket. A méhek befogása nem egyszerű feladat, olyan helyen sem, ahol csak egy fa van, de erdőben nagyon nehéz, el is maradt. Így a huszonöt családból csak huszonnégy maradt.

– Három évvel ezelőtt kezdtem el méhészkedni, meséli Hencz Lajos. Nagyon megtetszett az, hogy csendes körülmények között, jó levegőn tudok dolgozni. Sokat tanultam Papp István munkatársamtól, de sok mindenre magamtól is rájöttem. Már a kezdetektől fogva vittem magammal a kér fiamat, Botit, aki akkor még nyolc, Lajcsika pedig hét éves volt. Szerencsére ők is megkedvelték a méhészkedést és sokat segítenek. Vettem is egy gyerek méhészruhát nekik, amit felváltva használnak. A mostani pörgetésen Lajcsika volt a segítségem. Szerencsére egyikük sem fél a méhektől, pedig már kaptak ők is jó néhány szúrást tőlük.

Az érkezés után Lajos kipakolta az utánfutón lévő felszereléseket, majd fiával együtt beöltöztek. Boti segített Lajcsikának felvenni a ruhát és a gumikesztyűt. Ezt követően Lajos előkészítette a füstölőt, amire azért van szükség, hogy a méhek megnyugodjanak, majd következett a keretek kiemelése a kaptárból. A méheket a fertőtlenítés miatt ecetes vizes lágy kefével lesöpörte a keretről, amit Lajcsi fia vitt a pörgetőhöz, amibe négy keret fér bele. A pörgetés után a száraz kereteket visszavitte a fészekbe. Ez így elmondva túl egyszerűnek tűnik, de hosszadalmas és fárasztó munka a pörgetés. Lajcsika meg is jegyezte édesanyjának, hogy két problémája van. Az egyik, hogy fáj a lába, a másik, hogy nehezek a keretek, ami azt jelentette, hogy sok méz van benne. Persze azért vitte ugyan úgy, és még a pörgetésben is segített, aminek a szülei nagyon örültek. Szerencsére időben, még az eső előtt be tudták fejezni a munkát. Hencz Lajos szerint hetven, nyolcvan kiló akácmézet sikerült kipörgetni, amit Kecskeméten fog leadni.