1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Hétfőtől nyitnak az óvodák, bölcsődék

Ezekben a napokban még viszonylagos csend van a nyárlőrinci óvodában. A jó időben a gyerekek kint játszanak az elmúlt évben átadott korszerű óvodában. Csak néhányan vannak, de jól érzik magukat.

 

Május 25-től hétfőtől azonban már benépesül az intézmény. Kormányrendelet szerint ekkortól már az óvodák és a bölcsődék a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben működnek. A törvény értelmében tehát 2020. május 25-től minden óvodás és bölcsődés kisgyermeknek kötelező minimum napi négy órában az óvodai és bölcsődei nevelésben részt venni. Kivételt jelentenek azok a gyermekek, akik betegség miatt, orvosi igazolással maradnak távol, illetve a házirendben meghatározott módon, előzetes szülői bejelentés alapján, az évi 10 nevelési nap terhére szülői igazolással maradnak otthon.

2020. június 1-től az óvoda nyári munkarend szerint tart nyitva, vagyis az igényről minden szülőnek írásban kell nyilatkoznia, tájékoztatta a szülőket Almási Barbara. – Az intézmény nyitásával sajnos a veszélyhelyzet még nem múlt el. Fokozottan figyelünk a ránk bízott gyermekek biztonságára, ezért a rendszeresen és programozottan végzett fertőtlenítés mellett továbbra is fenntartjuk a szükséges óvintézkedéseket. Ennek egyik fontos eleme, hogy a szülők jelenlétét az intézményben a gyermekek érdekében továbbra is korlátozzuk. A gyermekeket érkezéskor és távozáskor a már ismert zsiliprendszerrel fogadjuk, vagyis a csoporthoz legközelebbi bejáratnál átvesszük, illetve átadjuk a szülőnek. Kérjük szépen, ha van lehetőségük más megoldásra, úgy a gyermek kíséretét 65 év feletti felnőttre ne bízzák! Az ügyintézés továbbra is elsősorban telefonon vagy elektronikus úton történik, tudatta az intézményvezető a szülőkkel.